Hogyan változott a zöldes-ezüstös Duna kékké Strauss világhírű keringőjében?
2022. február 15. 21:10
155 éve, 1867. február 15-én mutatták be Bécsben ifjabb Johann Strauss azóta klasszikussá vált művét, a Kék Duna keringőt, amely annak ellenére is a közönség kedvencévé vált, hogy a folyó soha nem volt igazán kék, a mű eredeti változata pedig egy katonai vereséget elevenített fel.
Korábban
A Kék Duna keringő megrendelésre készült, ráadásul kórusmű volt, az első, amelyet ifjabb Johann Strauss szerzett. A komponista később dolgozta át zenekari művé, amely aztán a bécsi bálok és a híres újévi koncert nélkülözhetetlen elemévé és Ausztria nem hivatalos himnuszává vált.
Miért a címben a kék, amikor a folyó inkább zöld vagy ezüst színű? „A kérdés még mindig megválaszolatlan” – mondta a 150. évforduló alkalmából a bécsi városi könyvtárban látható kiállítás kurátora, Thomas Aigner az AFP francia hírügynökségnek.
Ifjabb Strauss talán a bajai születésű költő, Karl Isidor Beck (Beck Károly) soraiból, de az is lehet, hogy a Duna szabályozásának akkoriban aktuális terveiből merített ihletet.
Az biztos, hogy az eredeti változat a bécsi férfikórus számára íródott, de amikor átadta nekik a művet, az osztrákok nem voltak éppen keringőzős kedvükben: 1866. július 3-án a poroszok döntő vereséget mértek rájuk a königgrätzi csatában, a Habsburg-birodalom pedig lemondhatott a nagynémet egységről szőtt álmáról.
Az országot sújtó bánat hatására a kórusmű szövegének szerzője, a rendőrhivatalnok Joseph Weyl félig szatirikus, félig siránkozó sorokat írt Strauss zenéjére.
A szöveg sokkal inkább türközte a császári fővárosban uralkodó levert hangulatot, semmint Közép-Európa nagy folyójának szépségeit. Csak 1889-ben kerültek bele az oly kék és oly csillogó Dunáról szóló sorok.
Sokáig élt a legenda, hogy az 1867. februári bemutató bukás volt, a történészek azonban cáfolták ezt. A bécsi premiert követően több kritikus is dicsérte a művet, egyikük – minden bizonnyal először a zenetörténetben – még a sláger szót is használta.
Világhódító útját az 1867-es párizsi világkiállításon, majd néhány hónappal később Londonban kezdte a mű, amelyet Strauss amerikai turnéja során, 1872-ben már kétezer fős zenekarnak és húszezer tagú kórusnak vezényelt.
Egy évszázaddal később a világűrt is meghódította: Stanley Kubrick felhasználta a 2001: Űrodüsszeia című filmjéhez. Ifjabb Johann Strauss hozzávetőleg 500 keringőt komponált, a Kék Duna mégis kiemelkedik közülük.
Hogy miért, arra Thomas Aigner szerint nincs egyértelmű válasz. A mű színvonala mellett a címnek is szerepe lehet ebben, amely a kurátor szerint kétségkívül hazafias, de nem túlságosan: egy örökkévaló Ausztriát idéz, emlékeket a Dunáról és egy utazásról Bécsbe.
A Kék Duna keringő olyannyira eggyé vált Ausztriával, hogy 1945. április 27-én, a náci Németországtól való függetlenné váláskor – hivatalos himnusz híján – ezt játszották a parlament előtt. Az Austrian Airlines gépein évek óta felcsendül felszálláskor és landoláskor, és a légitársaság örömére az utasok ragaszkodnak is hozzá.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
4. A világgazdaság a 20. században
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Tizenhatszor annyi követ használtak fel az Asszuáni-gáthoz, mint a Kheopsz-piramishoz
- Saját hatalmát és a Szovjetuniót is elsöpörték Gorbacsov reformjai
- Szaddám Huszein 1991-ben úgy gondolta, megnyerte a történelem első élőben közvetített háborúját
- Gyűlölte a Sebhelyesarcú gúnynevet Al Capone
- A niagarai vízerőműhöz is szállított alkatrészeket a Škoda Művek
- A hadiipari korlátozásokból született az ikonikus olasz robogó, a Vespa
- Heves vitát váltott ki Potsdamban a háborús jóvátételek kérdése
- Keserédes „áldásként” formálta át Izlandot a második világháborús megszállás
- Kereskedelmi viszonyait fenntartva maradt semleges Svájc a második világháborúban
- Élősködők árulták el, mit ettek és hogyan éltek a több száz évvel ezelőtti chełmi lakosok 08:01
- Nyolc évtized után azonosították egy hírhedt japán pokolhajó roncsát 06:52
- Történeti hűségre törekszik az új Odüsszeia-film zenéje tegnap
- Középkori falfestményeket és órákat restaurál az anglikán egyház tegnap
- Mesterséges intelligencia segítségével azonosítottak egy skót remekművet tegnap
- Új DNS-kutatás árnyalja a longobárdok kárpát-medencei történetét tegnap
- Evolúciós átmenetről tanúskodik a Haifánál talált őskőkori barlang tegnap
- Azonosították az 1943-as bari légitámadás utolsó hajóroncsát tegnap














