Hogyan lett Kossuth Lajosból a nemzet bálványa?
2016. február 9. 11:30 Katona Csaba
Kossuth Lajos a XIX. századi Magyarország egyik legnagyobb hatású politikusa volt. Abban is, ahogy kortársaira hatott, és abban is, ahogy az utókor számon tartja őt, viszonyítási pontként. Kossuth önkéntes száműzetésében – a kiegyezést követően mindinkább – megtestesítette az elveiből nem engedő, gerinces, a nemzete javát minden más elé helyező hazafi ideálját. Kevesen ismerték, de sokan vélték ismerni: a valódi Kossuth helyett annak eszményített mása élt a legtöbb magyar szívében-lelkében. Nem meglepő hát, hogy Szekfű Gyula 1913-ban megjelent munkája, A száműzött Rákóczi óriási mértékű felháborodást váltott ki, hiszen túl azon, hogy Rákóczi Ferenc romantikussá mázolt alakjával is leszámolt („kicsapó és megfeneklő hullám”), egyértelmű volt, hogy a Kossuthtal szemben nyíltan is kritikus Szekfű a Kossuth-emigráció „teljesítményét” is mérlegre tette, és azt könnyűnek találta.
Korábban
De hát hogyan és miként lett az aktív politikusként Magyarországot elhagyni kényszerülő Kossuth Lajosból az az agg férfi, akit „turini remete”-ként tiszteltek oly sokan? Turin (vagyis Torinó: előbbi a német neve az olasz városnak) nem az első állomás volt a hazáját örökre elhagyó férfi számára. Először Vidinben telepedett meg, a mai Bulgária területén, amely azonban már hosszú ideje török uralom alatt volt. Kossuth itt vetette papírra 1849 szeptemberében azt a levelet, amelyben Görgei Artúrt nevezte meg a forradalom és szabadságharc bukásának felelőseként, hosszú évtizedekre megvetve annak alapját, hogy a hadvezért árulónak bélyegezzék.
A helyi viszonyokat jól jellemzi, hogy a városban 1850-ben felkelés tört ki a török uralom ellen, amelyet azonban levertek. Vidin Kossuth számára mégis menedéket nyújtott, hiszen a török uralkodó szívesen fogadta őt is, mint annyi más, 1848–1849-ben kompromittált személyt (mások mellett például Guyon Richárdot és Bem Józsefet, akik aztán a török seregben szolgáltak halálukig). Az egykori kormányzó következő állomáshelye Sumen volt (akkori török nevén Şumla), ahonnan azonban néhány hónap után szintén odébb állt, nevezetesen a nyugat-anatóliai Kütahyába, immáron nem európai területre. Ez a kényszerlakhely azt is jelentette, hogy távol került a kontinenstől minden értelemben. Innen indult diadalmas körútjára előbb Angliába, majd az Egyesült Államokba, ahonnan visszatérve Londonban telepedett le, és aktív politikusként tovább kereste annak lehetőségét, hogy újra érdemi beleszólása legyen a magyar ügyekbe.
„Az én nevem óramutató”
A száműzetésben élő Kossuth ekkor még korántsem felelt meg a „turini remete” legendájának, de a szekfűi „hullám” képének sem: még tényező volt, még kereste a lehetőségeket politikai céljai elérésére, és személyében még mások is lehetőségeket láttak. Ehhez kellő alapot szolgáltatott élénk kapcsolata a francia, olasz, orosz, német stb. emigráns körökkel, különösen a krími háború idején. Ám mivel a Kossuth által engesztelhetetlenül elutasított Ausztria – az orosz várakozások ellenére – nem avatkozott be a törökök ellenében, Kossuth tervei dugába dőltek egy esetleges angol–francia beavatkozásra nézve. Figyelme így Itália felé fordult, ahol a szárd–piemonti királyság olasz egységet célzó törekvéseit szándékozott ötvözni a magyar függetlenség gondolatával. Megalapította a Magyar Nemzeti Igazgatóságot Teleki László és Klapka György oldalán, és megkezdte a Magyar Légió szervezését is.
A solferinói győzelem utáni gyors béke azonban megint gátat szabott elképzeléseinek. Csalódnia kellett Garibaldi nevezetes marsalai partraszállása után is: az osztrák–olasz konfliktusokat a továbbiakban nem fegyverek útján rendezték. Ezt követően megszületett ugyan a Dunai Konföderáció – utólag naivnak ható – tervezete, de a változások Magyarországon is érlelődtek. A kiegyezéshez vezető rögös út, majd maga a „kiegyenlítődés” megszületése, a létrejövő Osztrák–Magyar Monarchia, amely sokak megelégedését szolgálta, abba a helyzetbe sodorta Kossuthot, amelyről Szekfű írt a száműzött Rákócziban: megszűnt mint aktív politikai tényező. A politikus szerepét fokozatosan átvette a nemzet bálványáé. Egészen eddig, a kiegyezésig politikai ütőkártya volt a kezében, amit fel tudott mutatni a piemonti és francia politika képviselőinek, és annak képviselői szintén tényezőként tekintettek rá. A kiegyezéssel ez a számos lehetőséget magában hordozó állapot köddé vált.
Katona Csaba teljes cikkét keresse a Múlt-kor téli számában
Támogasd a 
szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2013
- Shakespeare elveszett világa
- Bájitalok a régmúltból
- Grace Kelly és Rainier: monarchia á la Hollywood
- Che Guevara Hollywoodban és a vasfüggöny mögött
- Domján Edit-Szécsi Pál: egy szerelem tíz hónapja
- Magyar űrhajósok a zűrben
- A Tenkes kapitánya
- Garibaldi magyar parancsnoka
- Az évszázad magyar műkincsrablása
- Egyetlen hete maradt, hogy a forradalom hősévé váljon Gérecz Attila tegnap
- Alattvalói joviális öregúrként és zsarnokként egyaránt tekintettek Ferenc Józsefre tegnap
- Elkezdődött a nevezés a Kecskeméti Animációs Fesztiválra tegnap
- Nyugdíjba vonulás után is rendkívül népszerű maradt Both Béla tegnap
- Csaknem húsz évet kellett várni az Erzsébet híd újjáépítésére tegnap
- VIII. Henrik egyházszakadási törekvéseiért kis híján I. Jakab bűnhődött 2024.11.20.
- Vasmarokkal irányította Spanyolországot Francisco Franco 2024.11.20.
- Koncertjeinek bevételét gyakran fordította jótékony célokra Anton Rubinstein 2024.11.20.
