Hogyan kényszerítette magát Démoszthenész az otthon maradásra és a szónoklatok gyakorlására?
2019. november 27. 12:22 Múlt-kor
Vajon úgy, hogy megkérte szolgáját, vágja tarkón, ha ki akarna mozdulni? Esetleg úgy, hogy csak a feje egyik feléről vágatta le a haját? Vagy úgy, hogy kékre festette az arcát? Ehhez hasonló, különleges történelmi kérdések százai várják Önt és társait a Múlt-kor történelmi magazin egyedi fejlesztésű, kvízalapú társasjátékában.
Korábban
A Múlt-kor történelmi magazin egyedi fejlesztésű társasjátéka a hétvégi házibulik és családi összejövetelek elmaradhatatlan partikelléke. A tudásalapú, magyar kvízjátékot elsősorban azok fogják élvezni, akik magukon is tudnak egy jót nevetni. És persze azok sem csalódnak majd, akik jól ismerik a Múlt-kort.
Öt brit tudósból négy és fél ezt ajánlja.
Nem árt tudni: nem érdemes komolyan venni az első helyet, mert egy óvatlan pillanatban a legokosabbak is könnyedén az utolsó helyen találhatják magukat. Egy kis szerencsével pedig a sereghajtókból akár elsők is lehetnek.
Amikor megalkottuk ezt a játékot, az vezérelt bennünket, hogy újra rangot adjunk a megszerzett tudásnak, és a felszínes hétköznapok mellett kellő érdeklődést és igényt ébresszünk a minőségi partikellékek, így többek között a Múlt-kor társasjátéka iránt is. Ahol a szerencse mellett azért az általános műveltségnek is jókora szerep jut.
Őszintén reméljük, hogy a klasszikus társasok kedvelőinek sok örömet és vidám perceket fogunk szerezni a Múlt-kor társasjátékával.
Életkor: 14+
Játékosok száma: 3-6
Játékidő: 30-60 perc
Nem kell történésznek lenned ahhoz, hogy élvezd ezt a játékot. Elég, ha csak szeretsz egy jót nevetni.
A jó válasz egyébként a második lehetőség: úgy vette el a saját kedvét a kimozdulástól, hogy csak a feje egyik feléről vágatta le a haját.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2014
- Mussolini szeretőjének titkos naplója
- Szexualitás a görög és római vallásokban
- Magyar fürdők és kettétört mankók
- Erotikus és irodalmi lap lett a magyar ős-Playboy
- "Inkább a szexről beszéljenek, mint az áremelésről"
- Az egri vár régészeti kutatásának története
- Középkori kolostorok szemérmetlen titkai
- Azok a csodálatos Gindly lányok
- Templomerődök Erdélyben
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 16:05
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén 15:05
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank 13:20
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap