Hivatalosan férfi ruhák viseléséért ítélték máglyahalálra Jeanne d'Arcot
2019. október 17. 09:41 Múlt-kor
Korábban
Kirakatper és ellenállás
A burgundiak továbbadták foglyukat az angoloknak, aki Rouenban állították egyházi bíróság elé. Reményeik szerint eretnekként beállítva egyszerre akarták kivégezni őt és növekvő népi kultuszát, amely veszélyt jelentett az idegen trónkövetelő legitimációjára.
Az érvényben lévő egyházi törvényekkel szemben – amelyek szerint a lányt a vádaknak megfelelően az egyházi hatóságok kezében, apácák őrizetében kellett volna tartani, a kamasz Jeanne-t egyszerű városi börtönbe vetették, ahol jó oka volt tartani férfi fogláraitól.
A per 1431 februárjában kezdődött. Kimenetele nem volt kérdéses, csupán az, hogy mennyi időbe telik majd ürügyet találni a lány kivégzésére.
Az angolok nem engedhették szabadon – ha valóban Isten mutatta Jeanne számára az irányt, akkor Károly formálhatott jogot a trónra, ez pedig megengedhetetlen volt VI. Henrik angol uralkodó számára, aki magát tekintette Franciaország jogos királyának.
A Jeanne-nal szemben felhozott vádak közt ott volt az eretnekség, a boszorkányság, és a férfi kelmék viselete. Mielőtt azonban hozzáfogtak volna a tárgyaláshoz, apácákkal vizsgáltatták meg a hívei által csak „La Pucelle”, vagyis „ A Szűz” néven ismert lányt.
Ha sikerül kijelenteniük, hogy hazudott szüzességéről, már előnyösebb helyzetben találhatták volna magukat – ez azonban nem így lett. Az apácák megerősítették Jeanne érintetlenségét.
Bírái meglepetésére Jeanne ékes szavakkal védte magát a vádakkal szemben. Az egyik elhíresült párbeszéd során azt kérdezték tőle, hiszi-e, hogy birtokában van Isten kegyelmének. Ez beugratós kérdés volt: ha nemmel válaszol, beismeri bűnösségét, ha igennel, azzal azt állítja, ismeri Isten akaratát, ami megint csak eretnekség lenne.
Jeanne azonban meglátta a csapdát, s úgy válaszolt: „ha nem vagyok, Isten helyezzen engem oda, ha pedig igen, Isten tartson meg benne.” Az inkvizítorokat váratlanul érte, hogy egy írástudatlan parasztlány átlátott a cselükön.
Amikor a férfi ruhában való öltözködés kérdéséhez értek, Jeanne bevallotta, hogy elkövette a bűnt – azonban azt állította, helyesen cselekedett: „Mióta bebörtönöztek, az angolok zaklattak, amikor női ruhában voltam. Azért tettem így, hogy megőrizzem becsületemet.”
Ezt követően – látva, hogy hatékony védekezésével akár még a helyi közönséget is maga mellé állíthatja – a bírák az addig nyilvános tárgyalást Jeanne cellájába helyezték át.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2018
- Géza fejedelem helyett felesége, Sarolt irányíthatta az országot
- A pornokrácia évtizedei Rómában – ki is volt az „igazi nőpápa”?
- A kormányzóné, Purgly Magdolna útja Sofronyától Estorilig
- Pergőtüzek krónikája
- Kormányzóné, anyakirálynő, hercegi nagymama - Szilágyi Erzsébet élete
- Péter Gábor, a „szovjet ügynök”
- Hét híres kutya a történelemből
- Verne valóra vált víziói
- Erzsébet királyné anyasága
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége 18:05
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint 17:05
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap