Hiába vonzotta a jómódú utazókat, a grandiózussága lett a Titanic veszte

1912. április 14-e vitathatatlanul a hajózás történetének az egyik legismertebb dátuma. Ezen a napon ütközött jéghegynek a Titanic, majd alig pár órával később, az éjszaka közepén örök hullámsírba süllyedt. Ennek okairól és körülményeiről a mai napig vitatkoznak a szakértők, az azonban bizonyosnak tűnik, hogy a hajó köré épített „elsüllyeszthetetlenség” kultusza és a maga korában gigantikusnak – és túlzásnak – számító méretek közrejátszottak az ezerötszáz emberéletet követelő tragédiában. 

A világ legnagyobb hajójának építése

A 20. század elejének hajózási üzletágát néhány társaság uralta, ezek közül az egyik leghíresebb a White Star Line volt. Hogy túltegyen riválisain – melyek között említhetjük a szintén híres, német tengeralattjáró által elsüllyesztett Lusitaniát – a White Star belekezdett addigi legambiciózusabb projektjébe: az RMS Titanic építésébe.

A görög mitológia óriásairól, a Titánokról elnevezett hajót egy igazi „lebegő behemótnak” álmodták meg, amely az indulásakor a világ legnagyobb személyszállító hajójává válhatna. 

A Los Angeles Herald az elsők között jelentett a hatalmas projektről 1908. április 23-i számában: „A White Star két, sosem látott méretű hajót helyez majd vízre Belfastban. A hajókat turbinákkal és dugattyús motorokkal szerelik fel, hogy fenn tudják tartani a tervezett 21 csomós (39 kilométer/órás) átlagsebességet.”

A munkálatok az 1909-es év elején kezdődtek. A belfasti székhelyű Harland &Wolff hajógyár készítette a monstrumot, ehhez közel hárommillió szegecsre, és háromezer munkásra volt szükségük. Mindennel együtt a hajó gyártása hétmillió dollárba, mai értékén kétszáz millió dollárba került (átszámítva ez hatvanmilliárd forint).

Noha a mai tengerjáró hajókkal összevetésben a Titanic méretei eltörpülnek – egyharmadnyival hosszabbak és kétszer olyan szélesek – a maga korában ez így is rekordnak számított. A White Star Line hatvanezer tonnás hajók építését tervezte, és bár a Titanic csak negyvenhatezer tonnát nyomott, így is a valaha gyártott legnehezebb hajó lett.

Nem mindenki volt elragadtatva a Titanic hatalmas méreteitől. Néhány, hajógyártásban jártas szakértő óvta a tervezőket, hogy a hajó ahhoz is túl nagy lesz, hogy biztonságosan kikössön. A The Washington Times szakembereinek javaslata szerint ideális esetben a Titanicnak és testvérhajójának, az Olympicnak, a tengeren kell majd kipakolni a rakományt, és kiszállítani az utasokat.

1912-es hivatalos vízre helyezésekor a Titanic a világ legnagyobb hajója címnek lehetett büszke tulajdonosa. A 269 méter hosszú és 28 méter széles behemót több mint negyvenhatezer tonnát nyomott.

A korábbi szakértői intelmektől függetlenül a Titanic 1912. március 31-re elkészült, és néhány nappal később elindult első – egyben utolsó – útjára.

Hogyan idézhette elő a Titanic mérete a tragédiát?

Az RMS Titanicot éppen a gigantikus mérete tette annyira vonzóvá az utasok körében, amit a jegyek eladásából befolyó összegek is igazoltak. Továbbá a bizonytalansági faktorok ellenére a hajót a korabeli közvélemény „elsüllyeszthetetlennek” minősítette.

„Nincs olyan fenyegetés, ami a Titanic süllyedését okozhatná” – büszkélkedett Philip Frank, a White Star alelnöke. – „A hajó elsüllyeszthetetlen, és az egyetlen veszély, amely az utasokra leselkedik, az a kényelem.”

A White Star kihasználta a hajó hatalmas méreteit, és luxuskörülményeket biztosított a jómódú utasoknak. A Titanic többek között edzőtermet, teraszos kávézókat, úszómedencéket, török fürdőket biztosított, nem beszélve a filmből is jól ismert hatalmas lépcsőről, amely inkább tűnt egy kastélyhoz, mintsem egy transzatlanti hajóhoz tartozó díszletnek.

Az események az előkészületek ellenére drámai fordulatot vettek. Négy nappal az 1910. április 10-i Southampton kikötőjéből történő indulása után a Titanic egy jéghegynek ütközött.

1517-en vesztek oda az utasok, valamint a legénység tagjai közül. Dacára a pompának és a luxusnak, a Titanic egy létfontosságú aspektusban nem dúskálkodott: a mentőcsónakokban. Noha számuk elérte a minimálisan előírtat, kapacitását tekintve nem szolgálhatta ki az összes, fedélzeten tartózkodó utast.

A tudósok szerint a hajó éppen a mérete miatt süllyedt gyorsabban, mint kellett volna. Annak ellenére, hogy több, fedélzet alatti víztározó rekeszt építettek – amelyek sérülés esetén meggátolják a hajó gyors süllyedését – ezek nem bírták a bezúduló víz terhelését, így hamar megteltek, ezzel pedig a Titanic süllyedése a vártnál gyorsabban következett be.  

A hajó legnagyobb ellensége puszta méreteiben rejtőzött. Egy ekkora tömegű monstrum lassítása és átirányítása sokkal nagyobb teret és több időt igényelt volna, mint amennyi a legénységnek rendelkezésére állt a jéghegy felfedezése után.

Mivel nem maradt elég idő a hajó irányának megváltoztatásához, a Titanic oldalról súrolta a jéghegyet, így a hajótest körülbelül száz méter hosszan sérült a felszín felett és alatt egyaránt. Végül a hajó orrába még több víz került, így tovább süllyedt, miközben a hátsó részén három légcsavar az ellentétes irányban fejtett ki erőt: a hajó kettétörése elkerülhetetlennek bizonyult.

Hétszáz utas túlélte a tragédiát, ők április 18-án elérték a Titanic célállomását, New Yorkot. Ezután sokan meséltek hihetetlen történeteket megmenekülésük szerencsés körülményeiről.

A hajógyártók levonták a tanulságokat

A borzalmas eset természetesen összezúzta az elsüllyeszthetetlenségről szóló mítoszokat. A Titanic tragédiáját követően a hajó gyártója, a Harland&Wolff drasztikus változásokat eszközölt a két testvérhajó, a HMHS Britannic és az RMS Olympic esetében.

A hajókat magasabb válaszfalakkal, második belső hajótesttel, tűzálló anyagokkal és – ami a legfontosabb – több mentőcsónakkal korszerűsítették.

A mai hajók tervezése már szigorú biztonsági előírások és protokollok alapján történik, hogy megakadályozzák a Titanichoz hasonló katasztrófákat.

Egy 2012-es, az Allianz Global Corporate & Specialty tengerészeti biztosító által közzétett jelentés megállapította, hogy évről évre csökken az elsüllyedt hajók száma. Napjainkban minden hatszázhetvenedik hajó süllyed hullámsírba, míg ez a szám a Titanic idején sokkal magasabb volt (kb. minden századik hajó).

Ez persze nem jelenti azt, hogy ne lenne szükség további fejlesztésekre a hajóépítés terén. A (tengeri) Rádiótisztek Egyesületének alelnöke, Tony Selman szerint a tanulság mindig az, hogy egy hajó sem elsüllyeszthetetlen: „Mindegy, milyen biztonságos egy hajó, ha teljes sebességgel egy sziklának csapódik, akkor el fog süllyedni.” 

A maga idejében óriás volt, ma az óriások között egy törpe lenne a Titanic. A mai tengerjárók átlagosan húsz százalékkal hosszabbak, és kétszer olyan magasak. Egy átlagos Royal Carribean 133 ezer tonnát nyom, szemben a Titanic negyvenhatezer tonnájával.

A Titanic drámai történetében egy apró pozitívum mégis rejtőzött: a figyelemfelhívás. A jövő hajóépítői megtanulták, hogy a méret és a luxuskörülmények biztosítása nem mehet a minőség rovására, mert ugyan jól felépített, stabil szerkezetű hajók vannak, de elsüllyeszthetetlenek nincsenek.