Hét zsarnok kivégzése
2020. június 9. 11:39 Múlt-kor
Korábban
Amin egész Európa ledöbbent
I. Stuart Károly − az angolok egyetlen kivégzett királya − imádta a sakkot. Akkor is elmélyülten játszott, amikor jelentették neki, hogy a skótok elárulták őt a polgárháborúban. Még csak fel sem pillantott a játékból, jóllehet sorsa akkor pecsételődött meg.
Az angol parlamentáris hagyományokat sutba dobva, az abszolutisztikus módszerekkel uralkodó király és a parlament hatalmi harca 1642-re polgárháborúba torkollott.
Az Oliver Cromwell vezette vasbordájú sereg végül győzedelmeskedett, és 1648-ra maga a király is ellenfelei kezére került.
A törvényhozók többsége nem kívánta bíróság elé állítani I. Károlyt, Cromwell azonban az angol történelem egyetlen katonai puccsával 1648 decemberében több képviselőt elfogattatott, és az így megcsonkított parlament végük is megszavazta a király bíróság előtti felelősségre vonását.
Károlyt hazaárulással vádolták, és január 27-én fővesztésre ítélték.
Három nappal később, az ítélet végrehajtásának napján rendkívül hideg idő volt. Az uralkodó meleg ruhát kért, hogy a kivégzést végignéző tömeg ne hihesse azt, hogy a félelemtől didereg.
A vesztőhelyre Bibliáját és sakk-készletét is magával vitte. Elmondta utolsó beszédét, majd hosszasan imádkozott, és végül jelezte, hogy készen áll halálra. Délután két óra körül a hóhér bárdja lesújtott – Európa legnagyobb megdöbbenésére.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis tegnap
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot tegnap
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz tegnap
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek tegnap
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát 2024.09.27.
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek 2024.09.27.
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek 2024.09.27.
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak 2024.09.27.