Hét meglepő tény az orvoslás történetéből
2016. február 17. 08:26
Korábban
A legkorábbi, altatás közben végrehajtott műtét
Amikor a hatvanéves japán asszony, Aija Kan 1804-ben egy napon észrevette, hogy egy daganat nőtt a mellében, nem volt kétsége afelől, hogy ő is ugyanarra a sorsa jut, mint szintén mellrákban elhunyt lánytestvérei. Az idős hölgy előtt azonban olyan lehetőség adódott, amely nővérei számára még nem állt rendelkezésre: a tumor műtéti úton való eltávolítása. Hanaoka Szeisu (1760-1835) hirajamai orvos azután kezdett el az érzéstelenítés témakörével foglalkozni, miután hallotta a 3. századi kínai orvosról, Houa T’óról szóló történeteket, melyek szerint a doktor már sok évszázaddal korábban kifejlesztett egy olyan szert, amelynek segítségével a páciens átaludhatta a műtétet. Hanaoka hasonló kísérletekbe fogott, és elkészítette az általa cuszenszannak elnevezett, egyéb növényi eredetű összetevők mellett métel maszlagot, sisakvirágot és a latinul Angelica decursivaként ismert növényt tartalmazó forró italt.
Ha valaki nem megfelelően fogyasztotta a keveréket, akár bele is halhatott, ha azonban az előírásoknak megfelelően itta meg a páciens, 6-24 órára öntudatlanná vált tőle, így ezalatt könnyedén végrehajthatták a szükséges operációt. Aija Kan is az italtól bódult állapotban feküdt 1804. október 13-án a „műtőasztalon”, miközben Hanaoka doktor kivágta a tumort melléből. Bár az asszony a következő évben meghalt, a japán orvos még legalább további 150 mellrákos betegen végzett a cuszernszan segítségével műtétet.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2015
- Amikor a „kis munka” 33 hónapot jelentett - ondi kényszermunkások a Szovjetunióban
- Megaláztatás Szibériában - magyar nők a Gulágon
- Magyar sorsok a Gulágon: megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Ondi kényszermunkások a Szovjetunióban
- A támogatott, a tűrt és a tiltakozó Lengyel József
- Rudolf, a trónörökös halála
- A csalogány és a csalogányvadászok
- Marie Curie és a „rádiumlányok”
- Kivégzésük előtt mondták
- Még éjszaka sem hagytak fel az támadásokkal a Budát ostromló magyar csapatok 08:20
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill tegnap
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők tegnap
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot tegnap
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője tegnap
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác tegnap
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját tegnap
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában tegnap