Hét különös tény az Egyesült Államok elnökeiről
2018. július 24. 08:15 Múlt-kor
Korábban
Jefferson súlyos lámpalázzal küzdött
Míg a Dél-Dakota államban található Mount Rushmore gigászi sziklafaragványa révén ugyan örökre a világ szeme előtt lesz Thomas Jefferson arca, a valóságban az Egyesült Államok harmadik elnöke kevés dologtól irtózott jobban, mint a nyilvánosság. Ügyvédi praxisában alig tudta előadni érveit a bíróságon, a Függetlenségi Nyilatkozatot eredményező második kontinentális kongresszuson pedig fel sem szólalt. „Sosem hallottam három mondatot egyben kimondani” – mondta John Adams, az ország második elnöke.
A fennmaradt források alapján arra következtethetünk, hogy Jefferson politikusi karrierje során összesen két beszéde volt, amelyet maga adott elő: két elnöki beiktatása alkalmából. Ma ezek a beszédek példaként állnak a beiktatásra váró elnökök előtt megfogalmazásukban és tartalmasságukban – ahogy ezek, és a Függetlenségi Nyilatkozat is mutatják, Jefferson nagyszerűen írt. Akik azonban e két beszédet élőben hallgatták, igen nehéz feladattal álltak szemben, ha érteni is akarták őket: Jefferson annyira halkan beszélt, hogy valósággal erőltetnie kellett fülét a közönségnek. Napjaink szakértői szerint Jefferson diagnosztizálatlan szociális fóbiában szenvedhetett, ez azonban egyéb elnöki teendőiben úgy tűnik, nem akadályozta.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához 19:05
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet 17:05
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult 15:05
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat 15:05
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről 14:20
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko 09:50
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része 09:20
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat 09:05