Hét különös és bizarr csata a középkorból
2020. október 13. 08:29 Múlt-kor
Korábban
Kétezer élet egy vödörért
A késő középkorban Itália északi része megosztottabb volt, mint valaha.
A számos sérelem, valamint a császárt támogató ghibellinek és a pápát választó guelfek viszálya halálos ellenséggé tehetett két szomszédos várost is.
A guelf Bologna 1296-ban területeket orozott el Modenától, a gyarapodást Szent Péter utódja pedig azonnal el is ismerte, az utóbbi városállamot irányító Passerino Bonacolsit pedig az egyház elárulójának titulálta.
A határmenti csatározások és pusztító betörések éveken át folytatódtak, mígnem elérkezett az Úr 1325. esztendeje.
Ekkor Modena néhány katonája betört Bologna városába, s provokáló szándékkal elloptak egy zsákmánnyal teli favödröt a főtérről.
A büszkeségében megsértett Bologna visszakövetelte a vödröt, s mivel elutasításba ütközött, hadat üzent.
A város – firenzei és romagnai erőkkel megerősítve – a középkori viszonylatban hatalmas, mintegy 32 ezer főt számláló sereggel érkezett Modena alá novemberben.
Modena ezzel szemben ötezer gyalogost és kétezer lovast tudott felvonultatni a várfalak alatt.
A háború egyetlen csatája, a naplementében zajló zappolinói ütközet valóságos mészárlás volt, kétezer ember hunyt el, döntésre azonban nem tudták vinni az ügyet.
Így tulajdonképpen az ostromlott város diadalmaskodott, és a vödör soha nem került vissza Bolognába. A becses tárgy a mai napig a modenai katedrális harangtornyában található.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
9. Demográfiai változások Magyarországon 1945-től
II. Népesség, település, életmód
- Propagandakampánnyal sem tudtak sok magyarországi szlovákot rávenni a Csehszlovákiába költözésre 1946-ban
- Hiába tiltakoztak sokan, több tízezer magyarországi németet telepítettek ki a kollektív bűnösség elve alapján
- Szinte bárki felkerülhetett a kitelepítendők listájára Rákosi alatt
- Magyarok is települtek át „szlovákként” Csehszlovákiába a lakosságcsere keretében
- Megérdemelték a kitelepítést a németek?
- Eredetileg veszélyesnek tartották a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő alagutat 19:05
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét 18:05
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud 16:05
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját 14:20
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban 12:10
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap