Hét király, aki gyermekként került a trónra
2020. június 23. 08:35 Kulcsár Ádám
Többen még a húszéves születésnapjukat sem érhették meg, voltak, akik megőrültek, mások sikeres uralkodóvá váltak, és akadt, aki vérpadon végezte. Az összeállításunkban szereplő hét, gyermekként trónra került uralkodó sorsa rendkívül sokszínű képet mutat, egyvalami azonban közös bennük: egész életüket meghatározta, hogy a politikai intrikák és kicsinyes hatalmi játszmák kereszttüzében, az önfeledt örömöktől megfosztva, egy ország vagy birodalom vezetésének terhével kellett leélniük gyermekkorukat.
Korábban
A dongalábú félisten
A XX. századi régészet egyik legnagyobb felfedezése volt, amikor 1922 novemberében Howard Carter brit régész vezetésével megtalálták Egyiptom történetének legjobb állapotban maradt temetkezési helyét, Tutanhamon mesés sírkamráját.
A XVIII. dinasztia egyik utolsó fáraója 8-9 éves korában, Kr. e. 1333 körül foglalta el Egyiptom trónját, fiatal kora miatt azonban nem rendelkezett tényleges hatalommal.
Tutanhaton néven kezdte meg kormányzását, ám uralkodásának első éveiben nevét – az apja, Ehnaton reformjai révén félretett Ámon isten tiszteletének helyreállítása érdekében – Tutanhamonra változtatta.
Az ifjú uralkodó számtalan fejlődési rendellenességben szenvedett: dongalába, farkastorka, nőies csípője, „kapafoga” és tyúkmelle volt, de tuberkulózisa és epilepsziája is megkeserítette az életét.
A vizsgálatok kiderítették, hogy a gyermekfáraó anyja Ehnaton egyik lánytestvére (egyes elméletek szerint Nefertiti) volt, a szakértők szerint ez lehet a magyarázata Tutanhamon veleszületett rendellenességeinek.
A családon belüli házasság bevett egyiptomi gyakorlatán azonban Tutanhamon sem változtatott, miután féltestvérét, Anheszenamont vette feleségül.
A Kr. e. 1324-ben, az utód nélkül, alig 19 évesen elhunyt uralkodó halálával kapcsolatban a maláriától kezdve a gyilkosságon át a vízilóbalesetig számtalan feltételezés látott napvilágot.
Bár a 2013-as orvosi szakértői eredmények kocsibalesetről számoltak be (szívét pedig a hipotézis szerint egy szembejövő harci szekér roncsolta össze), a hírt több kutató azonnal megcáfolta. Az igazság talán örökre rejtély marad.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2015
- Amikor egy tulipánhagymáért luxuslakást lehetett venni
- Így lett Kassa csehszlovák város
- Tíz nagy győzelem a halál fölött
- A modern remetekirályság
- Így tanították Horthyt a 2. világháború után
- A kerti szajha
- Kolozsvár román megszállása
- Az újra megtalált munkásnő
- Trianon előtt - határon túl: megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- Nagycsütörtökön mondta el utolsó miséjét Győr püspöke, Apor Vilmos tegnap
- Trágyadomb mentette meg a haláltól az ablakon kidobott prágai hivatalnokokat tegnap
- Törőcsik Mari nercbundája is kalapács alá kerül a Fábián Juli Emlékalapítvány által szervezett árverésen tegnap
- A 19. század hangulatát idézi az újonnan nyílt múzeumposta Hollókőn tegnap
- A török nyomdászatot megalapozó diplomatáról rendeztek konferenciát Ankarában tegnap
- Nem temethették egymás mellé a híres gengszterpárt, Bonnie-t és Clyde-ot tegnap
- Magyar grófból vált Magadaszkár királyává a kalandos életű Benyovszky Móric tegnap
- 2024.05.22.