Hét király, aki gyermekként került a trónra
2020. június 23. 08:35 Kulcsár Ádám
Korábban
A világ csodája
A kortársai által a „világ csodája” névvel illetett, a Római Birodalom nagyságának visszaállítására törekvő III. Ottó mindössze hároméves volt, amikor édesapja, II. Ottó halála után elnyerte a német királyi címet.
Miután nagykorúnak nyilvánították, 996-ban – 16 évesen – Rómába vonult, és legyőzte a város élén álló ifjabb Crescentiust, életét azonban meghagyta.
Ottó V. Gergely néven saját nagybátyját ültette a pápai székbe, aki azonnal császárrá is koronázta a fiatalembert.
Amikor azonban távollétében Crescentius és hívei fellázadtak, majd XVI. János néven új pápát választottak, a császár ezúttal már nem kegyelmezett meg: a lázadókat lefejeztette, az ellenpápának pedig levágtatta a füleit és az orrát, kivágatta a nyelvét, ráadásul meg is vakíttatta.
Ottó a hatalom megtartásáért bevetett eszközök tekintetében nem lógott ki a korabeli uralkodók sorából, műveltsége azonban messze kortársai fölé emelte. Verseket írt, több nyelven beszélt, és széles körű tudományos ismeretekkel rendelkezett.
A fiatal császár egy népek feletti keresztény birodalom létrehozására törekedett. Rómába tette át székhelyét, ám a helyiek ellenségesen viszonyultak hozzá. 1001-ben fellázadtak, így Ottó kénytelen volt Ravennába menekülni.
Bár egy évvel később megindult Róma visszaszerzésére, az úton megbetegedett, és rendkívül fiatalon, 21 évesen – valószínűleg maláriában – meghalt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
8. Budapest világvárossá fejlődése
II. Népesség, település, életmód
- Időutazás a millenniumi ünnepségekre: 125 éve utazunk a Ligetbe a föld alatt
- Sokáig csak esernyővel lehetett átmenni a budai Alagúton
- Egykor a Városliget zenepavilonjai nyújtották a főváros legnépszerűbb szórakozását
- A gazdag és szegény gyermekek egyaránt birtokba vették a Városligetet a „boldog békeidőkben”
- Széchényi Ödön víziója által a világ második siklójával büszkélkedhet a főváros
- Az idők során szinte minden sportra biztosított lehetőséget a Városliget
- 800 mázsa lőport adott Ferenc József a budai Alagút építéséhez
- A kiállítások és vásárok hozták el az éjszakai fényt a Városligetbe
- Ostromok és újjáépítések kísérik végig a Vigadó történetét
- Székesfehérvár lesz a Múzeumok éjszakájának kiemelt helyszíne 13:20
- Megtalálták Francis Bacon kilenc éve ellopott festményét 11:20
- Néhány állatfajt a kihalás fenyegetett a tömeges mumifikálás miatt az ókori Egyiptomban 09:05
- Nagycsütörtökön mondta el utolsó miséjét Győr püspöke, Apor Vilmos tegnap
- Trágyadomb mentette meg a haláltól az ablakon kidobott prágai hivatalnokokat tegnap
- Törőcsik Mari nercbundája is kalapács alá kerül a Fábián Juli Emlékalapítvány által szervezett árverésen tegnap
- A 19. század hangulatát idézi az újonnan nyílt múzeumposta Hollókőn tegnap
- A török nyomdászatot megalapozó diplomatáról rendeztek konferenciát Ankarában tegnap