Hét kevésbé jámbor életű szent a történelemből
2020. július 7. 15:35 Múlt-kor
Korábban
Folignói Szent Angéla
A 2013-ban, szintén Ferenc pápa által szentté avatott Folignói Szent Angéla története meglehetősen szokatlan. Az 1248-ban az itáliai Spoletói Hercegség egyik előkelő családjában született lányt szépsége miatt korán férjhez adták, és hamarosan több gyermeket is szült.
Annak ellenére azonban, hogy egy nemes úr jólétben élő felesége volt, további gazdagságra és még előkelőbb társadalmi státuszra vágyott – ezek jobban érdekelték, mint férje vagy gyermekei.
Negyvenéves kora körül érte a megvilágosodás, melynek nyomán úgy érezte, élete üres és értelmetlen. 1285-ben Szent Ferenchez imádkozott, aki meg is jelent előtte egy látomásban. Angéla a tanácsát kérte, hogyan gyónhatná meg élete addigi összes bűnét.
Angéla ezután bűnbánó életet élt, és ferences gyóntatója, Rajnald testvér útmutatásával (akinek elmesélte látomását) az imádságnak és a jótékonykodásnak szentelte életét.
Három évvel később tragikus módon egymás után hunyt el édesanyja, férje és gyermekei is – egyes olvasatok szerint ő maga végzett velük, hogy semmi se kösse a világi élethez.
Annyi bizonyos, hogy ezt követően minden vagyonán túladott, és 1291-ben belépett a ferences világi rendbe, és női közösséget alapított a betegek és a szegények megsegítésére.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Ókor
- Rejtély, hogy kik lakták több évszázadon át Petra sziklába vájt városát
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál
- Marcus Aurelius halálával a „jó császárok kora" is véget ért a Római Birodalomban
- Megfejtették a papírusztekercsek tartalmát, melyből kiderült, hol temették el Platónt
- Alig volt olyan időszak az Akropolisz történetében, amikor nem fenyegette pusztulás
- A trójai háború által ihletett lelet került a felszínre Pompejiben
- Végigkísérte az emberiség történelmét a trepanáció gyakorlata
- Alkoholmérgezés, trágya és akit a nők szó szerint széttéptek: letaglózó halálesetek az ókorból
- tegnap
- Közel húsz évig tartó száműzetése volt Victor Hugo legtermékenyebb időszaka tegnap
- Rejtély, hogy kik lakták több évszázadon át Petra sziklába vájt városát tegnap
- Honvédemlékművet avattak a Fiumei úti sírkertben tegnap
- A Nílus egy mára eltűnt mellékága mentén épülhettek a piramisok tegnap
- Amennyire a közönsége szerette, Doyle annyira gyűlölte detektívregényeit tegnap
- Az angol nemesi családok egyharmada halt ki a rózsák háborúja során tegnap
- A legnagyobb titokban hajtotta végre a kitelepítéseket az ÁVH 2024.05.21.