2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Hét kevésbé jámbor életű szent a történelemből

2020. július 7. 15:35 Múlt-kor

John Henry Newman angol bíborost (1801-1890) 2019 októberében avatta szentté Rómában Ferenc pápa, a ceremónián Károly brit trónörökös is jelen volt. Az elhivatott tanító egész életében jótékonyságáról volt híres, még a kor – jobbára nem katolikus – brit politikusai is dicsérték „életének szentségéért” és „személyisége rendkívüli tisztaságáért”. Newman esetében igen kevéssé kétséges tehát, hogy méltó volt a megtisztelő címre. Ez azonban nem mindenkiről mondható el, akit szentté avattak az idők során.

Szent Ágoston

Hippói Szent Ágoston, akinek filozófiai értekezései fontos részét képezik a katolikus világfelfogásnak, talán a leghíresebb olyan szent, aki hírhedten bűnös életet élt.

Ez annál inkább meglepő, hogy édesanyja, Szent Mónika hívő keresztény volt, és e szellemben nevelte. Ágoston vallomásainak VIII. könyvében említi egy korai kérését Istenhez: „adj nekem tisztaságot és önmegtartóztatást, de – még ne!”

Ágoston Kr. u. 354-ben született az észak-afrikai Thagastéban (ma Szúk Ahrász, Algéria), és fiatalként elutasította vallásos neveltetését, hedonista életmódot választva helyette.

Két szeretőt is tartott egyszerre, törvénytelen fiát pedig magára hagyta, hogy egy gazdag örökösnőt vehessen feleségül.

Évtizedeken át hajszolta az élvezeteket, mielőtt úgy döntött, visszavonul a világi élettől, és tapasztalatai alapján írt Vallomásaival a keresztény igét hirdeti. Filozófiája alapvető fontossággal bír a mai napig a katolikus teológiában.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Szent Ágoston (kép forrása: Wikimedia Commons)Egyiptomi Szent Mária és Zosimas apát találkozása egy középkori illusztráción (kép forrása: Wikimedia Commons))Szent Juniper Serra szobra (amely egy indián gyermekkel ábrázolja őt) Palma de Mallorcában (kép forrása: Flickr)Folignói Szent Angéla egy 18. századi ábrázoláson (kép forrása: Wikimedia Commons)Canterburyi Szent Tamás mártírhalála egy 15. századi iniciáléban (kép forrása: Wikimedia Commons)Szent Kolumbát ábrázoló ólmozott üvegablak az ionai apátságban (kép forrása: Wikimedia Commons)Simon de Vos műhelye: Krisztus a kereszten (17. század) (kép forrása: Wikmedia Commons)

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár