2022. tavasz: Megbízható elvtársak
ITT támogathatsz bennünket

Hét híres ember, aki nyomtalanul eltűnt

2021. december 2. 14:43 Kulcsár Ádám

A történelem rejtélyes eseteinek száma szinte végtelen. Összeállításunkban hét olyan egykori világhíresség históriáját elevenítjük fel, akiket nyomtalan eltűnésük után senki nem látta többé. Egy kivétel azért akad: Agatha Christie, akinek eltűnése maga is valóságos krimi.

montazs

A rejtélyes átjárót kereső

John Cabot (olaszul Giovanni Caboto) genovai születésű felfedező a titokzatos északnyugati átjárót megtalálva kívánt eljutni a mesés Ázsiába. Kalandor vállalkozását végül bristoli kereskedők, valamint egy firenzei bankház finanszírozták új kereskedelmi lehetőségek reményében. Az első tényleges expedíciója során 1497–98-ban, angol zászló alatt északnyugatnak indulva a Matthew fedélzetén hajózva első európaiként fedezte és térképezte fel Labradort és Új-Fundlandot.

VII. Henrik angol király jelentős összeggel, mintegy tíz fonttal (egy jómódú angol mesterember kétévi bevételével) jutalmazta a hazatérő Cabotot. A források szerint 1498 májusában már öt hajóval futott ki Bristol kikötőjéből, egy spanyol követi jelentésből azonban tudjuk, hogy ezek közül egyet Írország partjainál egy hatalmas vihar megállásra kényszerített. A négy, kereskedelmi portékákkal megrakott hajó azonban továbbhaladt.

1499-től semmilyen hír nem érkezett a vakmerő vállalkozásról, a négy hajó nyomtalanul eltűnt. A legvalószínűbb, hogy a tengerészek odavesztek a tengeren, ám van olyan adat, amely azt feltételezi, hogy voltak, akik túlélték a küldetést: állítólag az egyik hajón szolgáló londoni lakos, Lancelot Thirkill 1501-ben már ismét az angol fővárosban élt. A szóbeszéd szerint a többi matróz a Cabotékkal utazó Giovanni Antonio de Carbonariis fráter vezetésével megalapította Észak-Amerika első keresztény települését.
Egyes kutatók nem zárták ki, hogy az expedíció tagjai sikeresen hazatértek, néhányuk szerint 1500-ban John Cabot is London utcáin sétált – hiteles forrás azonban ezt nem támasztja alá. Habár Cabot valószínűleg nem találta meg a sokak által keresett átjárót, felfedezéseivel nagy szolgálatot tett az angol koronának: jogalapot adott arra, hogy Anglia később birtokba vegye Kanadát.

Jégtábla a ködben

A norvég Roald Amundsen volt az első felfedező, aki végighaladt a már John Cabot által is keresett északnyugati átjárón (1903–1906), majd az angol Robert Scott kapitánnyal folytatott drámai vetélkedés során 1911 decemberében – 34 nappal megelőzve vetélytársát – elsőként jutott el a Déli-sarkra. 1926-ban Amundsen az amerikai Lincoln Ellsworth és az olasz Umberto Nobile társaságában, az utóbbi által tervezett léghajón repült el az Északi-sarkig, elsőségük azonban ekkor odalett: egy másik amerikai két nappal megelőzte őket.

Két évvel később, 1928. június 18-án a norvég kutató, valamint honfitársa, Leif Dietrichson és velük együtt négy francia eltűnt a Barents-tenger térségében, amikor a Latham 47 típusú gépükön megpróbáltak segítséget nyújtani Umberto Nobilének. Az olasz tábornok sarkkutató ugyanis egy újabb expedícióról visszatérőben társaival az Italia nevű léghajóval május 24-én a Spitzbergáknál egy jégtáblán rekedt. A segítségükre siető Amundsen és társai eltűnésének körülményei máig ismeretlenek. Sem a hidroplánjukra, sem az utasok maradványaira nem akadtak rá azóta sem. Nobilét és expedíciójának egy részét viszont sikerült megmenteni. Az eltűnt hidroplánnak eddig csak egy úszóját és egy üzemanyagtartályát találták meg az észak-norvégiai Tromsø városában. A tartály sérüléseiből arra lehetett következtetni, hogy Amundsen gépe – valószínűleg a köd miatt – kényszerleszállást hajtott végre a Barents-tengeren, egyikük pedig túlélhette a zuhanást.

Szökés az Alcatrazból

Az Egyesült Államok legbiztonságosabbnak tartott szövetségi fogva tartó intézete a XX. század leghírhedtebb bűnözőit látta vendégül 1934 és 1963 között. Az Alcatraz egyik legnagyobb előnye, hogy az erős áramlatokkal és cápákkal teli San Francisco-öböl közepén lévő sziklás szigeten áll, ahonnan a fáma szerint lehetetlen volt megszökni.

John Anglin testvérével, Clarence-vel és Frank Morrisszal több korábbi szökés után kerültek a börtönszigetre. Számukra nem az volt a kérdés, megkíséreljék-e a szökést onnan is, hanem az, hogy mikor és hogyan. A trükkös triónak végül 1962. június 11-ének éjjelén a fél éven át, kanalak segítségével kifúrt alagúton sikerült kijutnia a cellából. Az őrök megtévesztésére papírmasé „babafejeket” fektettek az ágyukba; annyira törődtek a részletekkel, hogy a bábuk haját a borbélyüzletből csent valódi hajfürtökből készítették.

Egy használaton kívüli folyosón keresztül jutottak az épület tetejére, ahonnan a konyha egyik csöve segítségével leereszkedtek a földre, sikeresen kikerülték az éjjeli őrjáratokat (amelyekbe a legtöbb szabadulni kívánó rab belefutott), majd átmásztak a kerítésen. A sziget északkeleti pontján eresztették vízre mintegy félszáz esőkabátból eszkábált, egy pumpává átalakított hangszer segítségével felfújt tutajukat – és örökre eltűntek. Talán megmenekültek, és még ma is álnéven élnek valahol, vagy belefulladtak a tengerbe, esetleg kisodródtak a nyílt óceánra, és cápaeledel lett belőlük. Habár az FBI szerint szinte biztos, hogy nem élték túl a kalandot, azt a nyomozóiroda mindig is elismerte, hogy a bűnözők terve és szökése zseniális volt.

Valahol egy szovjet börtönben

„Nem tudom, vendég vagyok-e, vagy fogoly” – mondta munkatársainak a Debrecenbe induló Raoul Wallenberg, akit Magyarországon utoljára egy szovjet tiszt és két katona társaságában láttak 1945. január 17-én. A dúsgazdag svéd családból származó építész kereskedelmi kapcsolatai révén jutott el a német megszállás alatt álló Magyarországra, ahol 1944 májusában megkezdődött a gettókba zárt zsidók deportálása.

A svéd nagykövetség ideiglenes útlevelek kibocsátásával igyekezett védelem alá helyezni az üldözötteket, a mentőtevékenység irányítását Wallenberg vállalta magára. A diplomataként Budapestre érkező Wallenberg kiterjedt diplomáciai tárgyalásokba kezdett, és növelte a svéd zászló által védett házak számát. A követség védleveleivel számos emberéletet sikerült megmentenie.

A szovjet csapatok 1945 januárjában szabadították fel a budapesti gettót, a diplomata 17-én hagyta el Budapestet, további sorsa, halálának helye és időpontja máig bizonytalan. Az már néhány év óta ismert, hogy sofőrjével, Langfelder Vilmossal együtt letartóztatták, és a Szovjetunióba hurcolták. Így biztosan téves az az információ, amelyet a rádió tett közzé 1945. március 8-án, miszerint Debrecenbe tartó útján a diplomatát és sofőrjét meggyilkolták a nyilasok. A szovjet kormány 1947-ben úgy nyilatkozott, hogy „Wallenberg nincs a Szovjetunió területén”. 1957-ben a szovjet külügyminiszter már azt a hivatalos tájékoztatást adta, hogy Wallenberg 1947. július 17-én halt meg a moszkvai Ljubjanka börtönben, szívroham következtében.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2022. tavasz: Megbízható elvtársak
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 18% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
7 960 ft 6 490 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 50% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 9 990 Ft
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár