Hét híres áprilisi tréfa
2019. április 1. 12:23 Múlt-kor
Korábban
Nylonharisnya a tévén
Svédország egyetlen tévécsatornája, az SVT sem akart nagyon lemaradni a nézők lóvátételének szoros versenyében. 1962. április elsején a műszaki szakértőjét, Kjell Stenssont kapcsolta, aki egy forradalmi újdonságról tájékoztatta a filmeket abban az időben még csupán fekete-fehérben élvező skandináv nézőket. Elmondta, hogy egy új technológia segítségével házilag meg lehet oldani, hogy a televízió színes legyen. Ehhez csupán egy pofonegyszerű trükköt kell bevetni: nylonharisnyát kell a képernyőre húzni, mivelhogy „a fény prizmatikus tulajdonságainak köszönhetően” a hálós szemcsék úgy „hajlítják meg” a színeket, mintha valóban színes adást közvetítenének. Szavait igazolandó, be is mutatta, miként kell a folyamatot végrehajtani. Elmondta még, hogy a tévéképernyőtől való megfelelő távolság igen fontos, s elképzelhető az is, hogy a megfelelő színspektrum beigazításához szükséges lehet még a tévénéző fejének jobbra-balra történő lassú mozgatása is.
Ezt követően svédek ezrei lepték el a ruhaüzleteket, míg a szerencsésebbek, akiknek volt otthon harisnyájuk, azonnal kipróbálták a forradalmi technikát, ám csalódniuk kellett. Ugyanakkor ma is rengeteg svéd emlékszik még az ominózus esetre, amikor azon kapták szüleiket, hogy fejüket ingatják összevissza, miközben a rejtélyes módon egy harisnyával felékesített tévékészülék előtt ülnek. Külön érdekesség, hogy a skandináv ország rendszeres színes tévéadása éppen április elsején, 1970-ben indult.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
18. Az ENSZ és az Európai Unió
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- 1948 óta a „visszatérés joga” áll az izraeli-palesztin konfliktus középpontjában
- 26 éves az Európai Unió
- Tényleg nem tett meg mindent az ENSZ a magyar ügy érdekében 1956-ban
- Botrányok övezték az egyik legnagyobbb ENSZ-szervezet történetét
- A gázai lőporos hordó - az arab-izraeli konfliktus története
- 10 tény a ruandai népirtásról
- 60 éve lett vége a hidegháború legvéresebb konfliktusának
- Az ENSZ-re sózta London Palesztinát
- Viták a közös európai történelem kapcsán
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap