Hét fenegyerek a történelemből, aki nem ismerte a félelmet
2017. augusztus 18. 15:37
Korábban
New York legnagyobb idiótája
Amikor Rodman Law 1919-ben, mindössze 34 éves korában elhunyt, a legtöbb hírlap meglepetten konstatálta, hogy a halála oka tuberkulózis volt. Meglepettségük teljes mértékben érthető, ha figyelembe vesszük, hogy a „New York legnagyobb idiótájaként” is emlegetett Law szinte egymaga annyi őrültséget vitt véghez, mint az eddig felsorolt fenegyerekek összesen.
Kötél nélkül mászott meg egy felhőkarcolót, ejtőernyővel ugrott ki repülőgépekről, hőlégballonokból, sőt egy alkalommal a Szabadság-szobor fáklyájának tetejéről is. Egy kajakkal „leevezett” egy vízesésen, majd 1913-ban olyanra vállalkozott, amit leggyakrabban rajzfilmekben láthatunk: megpróbálta kilövetni magát egy hatalmas ágyúból (amelynek során aztán súlyos égési sérüléseket is szenvedett).
Nem sokkal halála előtt Law arra készült, hogy egy másfél kilométeres ejtőernyős ugrást hajtson végre. Egyszer így nyilatkozott az őt kérdező riportereknek: „Nincsenek idegeim és nem ismerem a félelem szó jelentését.”
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
26. Nagyhatalmi konfliktusok 1618–1820 között
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- A legitimitás elvére épült a Napóleon legyőzése után Bécsben megszabott új európai rend
- A trónt is szeretői segítségével szerezte meg a kegyencek cárnője, Nagy Katalin
- Bár sokan a halálát kívánták, valószínűleg mégsem mérgezés lett Napóleon veszte
- Hogyan kerültek franciák vagy éppen magyarok az amerikai függetlenségi háború csatatereire?
- Ifjúkorában édesapja halálra ítélte Nagy Frigyest, helyette azonban legjobb barátját végezték ki
- Miért hisszük úgy, hogy Napóleon alacsony volt?
- Miért raboltatott el Napóleon két pápát is?
- Bekerítő manővere miatt fölényesen nyerte Napóleon a „három császár csatáját”
- Lépésről lépésre falták fel Lengyelországot szomszédai a kora újkorban
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill tegnap
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők tegnap
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot tegnap
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője tegnap
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác tegnap
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját tegnap
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában tegnap
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf tegnap