Hét ember, akit véletlenül élve temettek el
2016. december 23. 08:47
Korábban
A polgármester és az italozó sírásók
John Snart 1817-ben publikált, Thesaurus of Horror című könyvében egy 80 évvel azelőtti, hátborzongató történetet mesélt el. A délnyugat-angliai Bath szeretett, az elbeszélésben csupán Mr. Barth néven említett polgármesterét egy halálos lázroham vitte el. Legalábbis mindenki így gondolta. A 18. század eleji Angliában az volt a szokás, hogy az elhunytat a halál beálltát és annak megállapítását követően minél hamarabb elföldeljék (összehasonlításként: a 16. századi erdélyi fejedelmi családok elhunyt tagjainál megesett, hogy haláluk után fél évvel sem kerültek még a sírjukba).
Az angol sírásók a szertartást követően már félig betemették a sírt, amikor néhány arra járó ismerősük kedvéért megszakították a munkájukat, hogy csillapíthatatlan szomjukat néhány pohárka röviditallal eloltsák. Hangos nevetgéléseik közepette elfojtott nyöszörgésre lettek figyelmesek a félig betemetett sír irányából.
Villámgyorsan rádöbbentek, hogy élve temették el szegény polgármestert, így elkezdték kiásni a sírt, ugyanis a koporsóban lévő oxigén rohamosan fogyott. Azonban mire a leástak a sír mélyére, és újból kinyitották a koporsó fedelét, már késő volt. Cornish megfulladt. Véres térdei és könyökei bizonyítékot jelentettek, hogy nem az alkoholmámor tréfálta meg a sírásókat. A történet annyira megrémítette a néhai városi elöljáró féltestvérét, hogy arra kérte rokonait, saját halála esetén fejezzék le, mielőtt koporsójában a föld alá teszik. Nem akart erre a sorsra jutni, ám nem tudjuk, hogy szerettei képesek voltak-e teljesíteni kívánságát.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.


24. A két világháború közötti diktatúrák és ideológiájuk
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Amnéziát tettetett, de a nürnbergi tárgyalásra „visszatért” az emlékezete Rudolf Hessnek
- A legkülönfélébb okokból csatlakoztak Szálasi mozgalmához annak női tagjai
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A Führer és a nők – Hitler szerelmi kalandjai nem egyszer tragikus véget értek
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- Irigységtől fűtve kegyetlenkedett foglyaival Irma Grese, az „auschwitzi hiéna”
- Az ismeretlenségből a világhírnévbe repítette Hitlert a sikertelen sörpuccs
- A robotkutya elődje: mechanikus eb az ókori Egyiptomból 13:14
- Ismeretlen királyi sírt tártak fel Egyiptomban 11:27
- II. Ulászló sokkal rátermettebb uralkodó volt, mint ahogyan az utókor emlékszik rá 10:49
- Tető védi majd Törökország neolitikus örökségét, Karahantepét 10:03
- A középkori számítások szerint ma van a teremtés napja 09:50
- Nobel-díjas, aki forradalmasította a kukorica genetikáját 09:09
- A nagy kihalás, és ami túlélte 08:11
- Kik rendelkeztek szavazati joggal az athéni demokráciában? tegnap