Hét ember, akit véletlenül élve temettek el
2016. december 23. 08:47
A korábbi évszázadokban, amikor az orvosi tudás még korántsem volt a mai színvonalon, nem egyszer megtörtént, hogy az elhunyt, meggyászolt és eltemetett rokon sírjából sikolyok és nyöszörgések hallatszottak. Egy 19. század eleji becslés szerint tíz emberből egyet bizonyára élve temethettek el. Ha egy, éppen a temetőben járó ember meghallotta a túlvilági hangot, két dolgot tehetett: ördögűzőt vagy sírásót hívott. Jan Bondeson Élve eltemetve című könyvében olyan esetekről is írt, amelyek során a tetszhalott túlélte a „túlvilági” kalandot.
Korábban
Csengő a sírban
A 19 esztendős Angelo Hays a délnyugat-franciaországi St. Quentin de Chalais nevű falu mellett motorkerékpározott, amikor egy hirtelen fékezés következtében kirepült a nyeregből, és fejjel a közeli téglafalnak repült. Az arca és a koponyája annyira eltorzult, hogy a szüleinek egyszerűen nem engedték, hogy megtekintsék, mert a látvány feldolgozhatatlan volt. Pulzus híján habozás nélkül halottá nyilvánították, és három nappal a baleset után eltemették. A közeli Bordeuax egyik biztosító társaságának ekkor gyanús lett az ügy, ugyanis a fiú apja néhány nappal a baleset előtt fiára 200 ezer frankos biztosítást kötött. Hamarosan egy ügynök jelent meg a faluban, hogy kivizsgálja a különös esetet.
A felügyelő elérte, hogy a temetés után két nappal exhumálják a fiú testét, hogy egy független törvényszéki intézetben megvizsgálják a halál okát. Amikor Angelo teste a boncasztalra került, a szakértők igencsak megrémültek, ugyanis enyhe szívverést állapítottak meg a fiatal férfinél. Minden bizonnyal egy igen mély kómába került, amely állapotban a szervezetének kevés oxigén is elég volt az életben maradáshoz, így történhetett, hogy a föld mélyén töltött két nap alatt nem fulladt meg. Azonnal kórházba szállították, ahol számos operáció és egyéb kezelés, valamint rehabilitáció után a fiú teljesen felépült. Érdekesség, hogy ő „találta fel” a koporsóba szerelhető csengőt, amely felfedezésének, valamint hihetetlen történetének köszönhetően egy csapásra híressé vált Franciaországban.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/a01f91ced050cecd7355bc9df458a3a2.jpg)
![V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák / 14. Az iszlám vallás kialakulása és főbb tanításai](/ih0Ax/label/.cut-640x400/805.jpg)
14. Az iszlám vallás kialakulása és főbb tanításai
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- 10 tény Irán múltjáról
- El Báb – A Kapu: Egy ezredéves várakozás beteljesedése
- Az iszlám korai időszakából származó mecsetet találtak Izraelben
- A Közel-Kelet XIV. századi Marco Polója: Ibn Battuta 30 éves mekkai zarándoklata
- A lázongó janicsárok életének központjában az étel állt
- Az iszlám születése – ki volt Mohamed próféta?
- „Az elképzelhető legarrogánsabb és leggonoszabb emberek”: kik voltak a török elit keresztényből lett muszlimai?
- Hogyan készülhetett Mohamed előtt a világ legrégebbi Koránja?
- Jeltelen sírba temetnék Mohamed prófétát
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap