Hét dolog, amit a rómaiaknak köszönhetünk: a betontól a naptári évig
2020. szeptember 22. 08:35 Múlt-kor
Korábban
Hegyi forrásvíz Róma szívében
A rómaiak vízimádók voltak, a birodalom városaiban ezrével építették a szökőkutakat, a fürdőket és az utcai kutakat – nem csoda, hogy a milliós lakosságú birodalmi központban alig voltak járványok az ókorban.
A római mérnökök, hogy biztosítsák az igényeket, szabványosított ólomcsöveket fektettek le, s magas akvaduktokat építettek, amelyeken a megfelelő nyomás juttatta célba a vizet.
Bár akvaduktokat nem a rómaiak építettek először, műszaki tökéletesítésük nekik köszönhető. Precíz mérnöki munka kellett ugyanis ahhoz, hogy pusztán a gravitáció segítségével bevezessék az akár száz kilométerre lévő folyók vagy források vizét a városba.
A vízvezetékeknek hála Rómában az egy főre eső vízfogyasztás elérte a napi 500 litert. Csak összehasonlításképpen: a 2018-as adatok szerint ez Nagy-Britanniában csupán 125 liter volt fejenként.
A birodalom területét széltében-hosszában behálózták a vízvezetékek Afrika sivatagjától a germán területekig és a ködös Britanniától a forró Szíriáig. Az ókori Róma 11 akvaduktja napi 800 ezer köbméternyi, szigorúan ellenőrzött és osztályozott vizet juttatott a városba.
Róma legrégebbike a Kr. e. 312-ben építtetett, 16,4 kilométeres Aqua Appia, az egyik leghosszabb és legízletesebb vizet hozó pedig a Kr. e. 140-re elkészült Aqua Marcia volt, amely a 90 kilométerre lévő Aniene-völgy vizét vezette a városba.
A történet szerint úgy keresték meg egykoron a megfelelő forrást, hogy olyan hegyi falvak után kutattak, ahol az embereknek tiszta volt a bőrük. A tiszta bőr ugyanis tiszta vizet jelent.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2015
- Amikor a „kis munka” 33 hónapot jelentett - ondi kényszermunkások a Szovjetunióban
- Megaláztatás Szibériában - magyar nők a Gulágon
- Magyar sorsok a Gulágon: megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Ondi kényszermunkások a Szovjetunióban
- A támogatott, a tűrt és a tiltakozó Lengyel József
- Rudolf, a trónörökös halála
- A csalogány és a csalogányvadászok
- Marie Curie és a „rádiumlányok”
- Kivégzésük előtt mondták
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill tegnap
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők tegnap
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot tegnap
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője tegnap
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác tegnap
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját tegnap
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában tegnap
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf tegnap