Hét bűnrossz szexuális tanács a történelemből
2018. október 18. 10:46 Múlt-kor
Napjaink női és férfimagazinjaiban szinte mindig találni különféle, változó mértékben megalapozott szexuális tanácsokat, amelyek néha abszurdnak vagy nevetségesnek is tűnhetnek. Ez a jelenség korántsem újdonság – az emberek vélhetően az írás feltalálása óta írnak a szexről. Kézenfekvő példa a hindu kultúrkörből származó Kámaszútra, amely a történészek szerint valamikor Kr. e. 400 és Kr. u. 200 között keletkezett Indiában. Habár nem nevezhető kizárólag útmutatónak vagy kézikönyvnek, hasznos információval látja el az olvasót, mint például a különféle testhelyzetek ábrázolásaival.
Korábban
Csak a misszionárius póz „természetes”
A 13. században Albertus Magnus (avagy Nagy Szent Albert) német filozófus-teológus is leírta véleményét a különféle pózokról – az ő hozzáállása jóval kevésbé volt nyitott, mint a Kámaszútra szerzője, Vátszjájána hindu filozófus. A „Doctor Universalisnak” is nevezett Albert korának nagy egyházifjai közé tartozott, így meglehetősen konzervatív nézeteket képviselt e téren.
Albert szerint kizárólag a misszionárius pozíció tekinthető „természetesnek” – minden egyéb testhelyzet helytelen viselkedésnek minősül, azonban ennek is vannak fokozatai. A teológus öt szexuális pozíciót sorol fel a legerkölcsösebbtől a legromlottabbig: a legtisztább misszionáriust követi az egymás mellett fekve közösülés, majd az ülve és az állva véghez vitt aktus. Albert szemében a legbűnösebb pozíció az, amelyet csupán „tergo” névvel illet, azaz „hátulról”. Azt, hogy vajon a későbbi szent tapasztalati úton készítette-e listáját, nem lehet tudni.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
26. Nagyhatalmi konfliktusok 1618–1820 között
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- A legitimitás elvére épült a Napóleon legyőzése után Bécsben megszabott új európai rend
- A trónt is szeretői segítségével szerezte meg a kegyencek cárnője, Nagy Katalin
- Bár sokan a halálát kívánták, valószínűleg mégsem mérgezés lett Napóleon veszte
- Hogyan kerültek franciák vagy éppen magyarok az amerikai függetlenségi háború csatatereire?
- Ifjúkorában édesapja halálra ítélte Nagy Frigyest, helyette azonban legjobb barátját végezték ki
- Miért hisszük úgy, hogy Napóleon alacsony volt?
- Miért raboltatott el Napóleon két pápát is?
- Bekerítő manővere miatt fölényesen nyerte Napóleon a „három császár csatáját”
- Lépésről lépésre falták fel Lengyelországot szomszédai a kora újkorban
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát 20:20
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye 17:05
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál 14:20
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra 13:20
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja 11:20
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót 09:50
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough 09:05
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését tegnap