Hét borzasztó halálnem a viktoriánus Nagy-Britanniából
2019. november 20. 18:47 Múlt-kor
Korábban
Túladagolt kiskorúak
A hangoskodó csecsemők megnyugtatása az emberiség történelme során örökös gondot okozott, és ma is sok fejtörést okoz a szülők körében.
A 19. században látszólag megtalálták a „varázsszert”: az ópiumot. Mai szemmel nézve szinte hihetetlen, hogy a szülők hajlandók voltak gyermekeiket eszméletvesztésig adagolni a súlyos függőséget okozó droggal, azonban ekkoriban egyéb híján fájdalomcsillapítóként, illetve altatóként a felnőttek is előszeretettel fogyasztották.
Nagy-Britanniában a legnépszerűbb, gyermekeknek szánt ópiumtinktúra a Godfrey's Cordial nevet viselte, és nagy népszerűségnek örvendett, különösen a munkásosztálybeli anyák körében, akiknek igen hamar vissza kellett térniük a munkába gyermekük megszületését követően.
Nem volt ritka eljárás, hogy a munkába induló édesanya annyi Godfrey's-t adott gyermekének, hogy az különösebb nyugtalankodás nélkül kibírja, amíg ő haza nem ért.
Sajnos azonban igen gyakoriak voltak a nem szándékos túladagolások – egy 1854-es becslés szerint az ópiumhoz kapcsolható halálesetek háromnegyede ötéves vagy kisebb gyermekek túladagolását jelentette.
Napjainkban szerencsére a behatóbb és szakszerűbb szabályozásnak köszönhetően a gyermekeknek adott gyógyszerek – bár sok esetben továbbra sem tökéletesek – sokkal szigorúbb felügyelet alatt vannak, mint a 19. században.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2010
- Az igazi Trebitsch
- Magyarországi gyász Sztálinért: "Meghalt mélységes megrendelésre"
- Romkert: egy Vas megyei kastély kálváriája
- Két magyar motoros kalandjai a Föld körül
- A kannibál gróf kalandjai
- Március 15. vagy április 11.? Egy nemzeti ünnep viszontagságai
- Hidegre tett konfliktus: harc az Antarktiszért
- Hogyan vált a házastársi erőszak bűncselekménnyé?
- A heraldikai káposzta története Ambrus Lajos tolmácsolásában
- Évtizedek alatt vált az emberiség egyik legfontosabb találmányává a távíró 16:05
- Több tucat ember életét követelte a Brooklyn híd felépítése 15:05
- Székesfehérvár lesz a Múzeumok éjszakájának kiemelt helyszíne 13:20
- Megtalálták Francis Bacon kilenc éve ellopott festményét 11:20
- Néhány állatfajt a kihalás fenyegetett a tömeges mumifikálás miatt az ókori Egyiptomban 09:05
- Nagycsütörtökön mondta el utolsó miséjét Győr püspöke, Apor Vilmos tegnap
- Trágyadomb mentette meg a haláltól az ablakon kidobott prágai hivatalnokokat tegnap
- Törőcsik Mari nercbundája is kalapács alá kerül a Fábián Juli Emlékalapítvány által szervezett árverésen tegnap