Hét borzasztó halálnem a viktoriánus Nagy-Britanniából
2019. november 20. 18:47 Múlt-kor
Korábban
A kolera réme
Manapság Európában szinte magától értetődő, hogy a csapból tiszta, iható víz folyik. A 19. században azonban mind Európában, mind az Egyesült Államokban egyre zsúfoltabbá váltak a városok, az infrastruktúra pedig nem tudta követni a hirtelen népességrobbanást.
A szegényebb negyedekben a szennyvíz rendszerint nyílt árkokban folyt, az ivóvízellátás pedig nem volt biztosított, a kommunális kutakba pedig gyakran talált utat a mindenhol jelen lévő szennyvíz is. Ez főként a kolerának, illetve a tífusznak kedvezett.
A 19. században elsőként Indiában (a kórokozó kialakulásának helyén) fordultak elő kolerajárványok, azonban a világkereskedelem fellendülésével a betegség a világon szinte mindenhol megjelent.
Nagy-Britanniát és az Egyesült Államokat 1832-ben támadta meg a kolera, azonban az évszázad során további fellángolásai voltak – csak 1854-ben 23 000 emberéletet követelt a szigetországban.
Ebben az évben egy John Snow nevű orvos feltérképezte a kolerás megbetegedések előfordulását Londonban, és forrásukként egyetlen utcai vízcsapot azonosított, amely egy emésztőgödör közelében helyezkedett el. A kutat felszámolták, és a megbetegedések száma azonnal csökkent.
Ahogy az ivóvízben terjedő betegségeket egyre behatóbban megismerte a tudomány, az évszázad során egyre jobban lehetségessé vált biztosítani az ivóvízellátás tisztaságát. Magyarországon az utolsó kolerajárvány 1872-ben volt, míg Nagy-Britanniában 1893-ban, az Egyesült Államokban pedig 1911-ben fordult elő utoljára a betegség.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2010
- Az aradi vértanúk özvegyei
- Jan van Eyck és a Rózsa-regény
- A végzetes vonzerejű asszony
- Rosszéletű nők kalandjai a szabadságharc idején
- Hová lettek a bűnösök?
- Erős, mint a Bors, avagy az első magyar munkásmozgalmi kalandfilm
- A mélység titka: magyar roncskutatók víz alatti kalandjai Fokvárostól a Balatonig
- Az eredeti Széchenyi az igazi
- Charles Lindbergh pálfordulása a technikai vívmányoktól a környezetvédelemig
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap