Hét alkotás meglepő rejtett üzenettel
2020. szeptember 8. 08:16 Múlt-kor
Korábban
Amerikai gótika
Grant Wood 1930 nyarán az Iowa állambeli Eldon városán utazott keresztül, amikor felfigyelt egy fehér színű, neogótikus lakóházra.
Annyira megfogta a látvány, hogy később visszatért a helyszínre és a tulajdonosok engedélyével lefestette az épületet, amely végül háttérként szolgált a festménynek, amely az Egyesült Államok leghíresebbjévé vált.
Az Amerikai gótika című kép előterében két alak látható, egy farmer és a lánya, „akikről azt hiszem, hogy ilyen házban élhetnek” – mondta egyszer a szereplőkről.
A gazda eladósorban lévő lányát Wood a saját húgáról mintázta, míg a férfit fogorvosáról, Dr. Byron McKeebyről.
Ha jól megfigyeljük, a lány egy Perszephonét ábrázoló brosst visel. Egyes elméletek szerint ez egy rejtett, ám igen erőteljes utalás lehet.
Perszephoné Hádész felesége, a halottak és a termékenység istennője az ókori görög mitológiában. Zeusz és Déméter lányát Hádész, az Alvilág ura Zeusz beleegyezésével aranyozott szekerén elrabolta, hogy birodalma királynéjaként magával vigye az Alvilágba.
A mitológiai történet szerint az alvilág istene akarata ellenére magáévá is tette az istennőt. A bánkódó Déméter aszállyal és terméketlenséggel sújtotta a Földet.
Az sem lehet véletlen, hogy a lány mellett álló férfi, vagyis „az apja” egy szénavillát fog, amely kísértetiesen hasonlít Hádész fegyverére. Súlyos titok lappanghat a háttérben.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
4. A világgazdaság a 20. században
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Tizenhatszor annyi követ használtak fel az Asszuáni-gáthoz, mint a Kheopsz-piramishoz
- Saját hatalmát és a Szovjetuniót is elsöpörték Gorbacsov reformjai
- Szaddám Huszein 1991-ben úgy gondolta, megnyerte a történelem első élőben közvetített háborúját
- Gyűlölte a Sebhelyesarcú gúnynevet Al Capone
- A niagarai vízerőműhöz is szállított alkatrészeket a Škoda Művek
- A hadiipari korlátozásokból született az ikonikus olasz robogó, a Vespa
- Heves vitát váltott ki Potsdamban a háborús jóvátételek kérdése
- Keserédes „áldásként” formálta át Izlandot a második világháborús megszállás
- Kereskedelmi viszonyait fenntartva maradt semleges Svájc a második világháborúban
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap