Házasságba kényszerítéssel és terrorakcióval is próbálkoztak túlvilági szellemek az újkori Nagy-Britanniában
2019. december 12. 17:45 Múlt-kor
Korábban
A késdobáló kísértet
A 19. században is előfordult még, hogy a kevésbé becsületes emberek mások tulajdonára is szellemek segítségével tettek szert.
Egy ilyen bűncselekmény 1810-ben is a bíróság elé került: egy Margaret Salter nevű nő egy bizonyos Mary Andersont vett célba az átveréssel, akivel egyazon épületben béreltek szállást.
Salter már a kezdetektől igen különösen viselkedett: szertartásokat végzett, amelyek során fehér szövetből vágott darabokat vetett a kandallóba, homokkal teli teáscsészét vett körbe papírfigurákkal, illetve főzelékkel kínálta Andersont, amelybe titokzatos port hintett.
Egy napon a két nő együtt ült a szobában, amikor látszólag a semmiből egy kés állt bele a falba. Salter szerint egy Richard Connors nevű férfi szelleme volt az elkövető, aki Anderson legbecsesebb értékeit akarta magának. A naiv nő ezt elhitte, és végül egy muszlin- és egy pamutruhát, egy alsószoknyát, egy fűzőt és öt sapkát is átadott Salternek, hogy a szellemhez juttassa őket.
Richard Connors valóban létező ember volt, azonban nem volt halott. Rendszeres látogatója volt a háznak, és később feleségül is vette Saltert. Anderson idővel rájött, hogy átverték, és feljelentést tett Salter és Connors ellen. A bíróság egy shilling pénzbüntetésre és 12 havi „javítóházra” ítélte Saltert, míg Connors felmentésben részesült.
Az eset nem egyedi: a korban gyakori volt, hogy egyes falusiak mások jószágait szellemnek öltözve lopták el, illetve az útonállók is sokszor fehér lepelben rémisztették meg áldozataikat. A természetfeletti erőkbe vetett általános hit gyakran segítette a bűnözőket céljaik elérésében.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Egyesült Államok
- Sérült hangszalagja ellenére is dúskált a sikerben Frank Sinatra
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart 14:20
- József Attila egykor betiltott kötete és Apponyi Albert emlékirata is kalapács alá került 13:20
- Megtalálták a veszprémi Szentháromság-szoborcsoport eredeti szobrait 11:16
- Sérült hangszalagja ellenére is dúskált a sikerben Frank Sinatra 09:50
- A Szondi-teszt megalkotásában is jelenetős szerepe volt Kozmutza Flórának 08:20
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád tegnap
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát tegnap
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet tegnap