Hat őrült uralkodó
2014. november 11. 14:20
Korábban
Mexikó bomlott elméjű császárnéja
Nehezen lehetne hányattatottabb, "idegenebb" sorsot elképzelni, mint amilyen Mexikó Habsburg császárnéjának, Saroltának jutott. Az I. Lipót belgiumi király és Viktória brit királynő unokatestvérének leányaként született hercegnő 17 éves volt, amikor 1857-ben feleségül ment Miksa osztrák herceghez. Eleinte Milánóban éltek, ugyanis Miksa a Habsburg Birodalomhoz tartozó Lombard-Velencei Királyság helytartója volt, azonban két évvel később a liberális szellemű herceget Ferenc József leváltotta, így a Trieszti-öbölben lévő, híres Miramare kastélyban telepedtek le, amelyet Miksa építtetett.
A Habsburgok és III. Napóleon francia császár közötti együttműködés eredményeként francia intervenciós csapatok lepték el Mexikót, elüldözték a korábbi liberális elnököt, Benito Juarazt, s 1864-ben Miksa lett a közép-amerikai ország császára, Sarolta pedig a császárné. Hároméves országlásuk idején megtanultak spanyolul, támogatták a liberális földreformot, s az őshonos indián közösségek érdekeit is szem előtt tartották, aminek eredményeként a mexikói nép nagy részét megnyerték, azonban a konzervatívokat eltaszították maguktól, akik egyre csak szőtték a terveket a megbuktatásukra.
1866-ban - a polgárháború után fellélegző és külpolitikailag ismét aktív - Egyesült Államok a negyven évvel azelőtt megfogalmazott Monroe-elvre hivatkozva nem tűrte, hogy európai hatalmak befolyásolják az amerikai államokat, így egy blokád segítségével elérte, hogy a francia csapatok elhagyják Mexikót. A császári pár egyedül maradt. Sarolta még ebben az évben Európába utazott, hogy a pápától, valamint a francia császártól támogatást szerezzen, azonban a kudarcok, valamint férje iránti aggodalom miatt elméje megbomlott, és mély depresszióba süllyedt. A Mexikóban rekedt Miksát végül bekerítették a köztársaságpártiak, hívei pedig elárulták, így a kivégző osztag elé kellett állnia, ahol állítólag ezek voltak utolsó szavai: "Szegény Sarolta!"
A belga királyi család több orvost is felkért, hogy vizsgálják meg Saroltát, azonban mindegyik ugyanazt a diagnózist állapította meg: a nő elmebeteg. S minden valószínűség szerint valóban az volt, a Miramare-kastélyban, majd pedig a belga Tervuren-kastélyban élő Sarolta haláláig szentül hitte, hogy Mexikó császárnéja, a férje pedig hamarosan hazatér hozzá. Állítólag ágyában egy babát tartott, amelyet Maxnak nevezett el. Hat évtizeddel élte túl férjét, végül 1927-ben, 86 évesen hunyt el.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Múlt-kor történelmi magazin
- Forró magyar őszök – megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Trianon előtt - határon túl: megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- A szabadság kapujában – megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Holokauszt 1944-ben: megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- Páratlan párok: megjelent a Múlt-kor téli száma
- Horthy Miklós ingadozó trónkérdései
- Rákosi 1956 utáni ismeretlen levelei
- A Hunyadi-dinasztia tündöklése és bukása
- Kulisszatitkok az Egri csillagok forgatásáról
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését tegnap
- Kevés örömet lelt a pesti társasági életben Berzsenyi Dániel tegnap
- Imre király egyedül fogta el lázadó öccsét tegnap
- Nem nyerte el a korabeli kritikusok tetszését Beethoven IX. szimfóniája tegnap
- Eredetileg veszélyesnek tartották a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő alagutat 2024.05.06.
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét 2024.05.06.
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud 2024.05.06.
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját 2024.05.06.