Három nyelven olvashatók Szent István király intelmei
2022. december 21. 13:26 MTI
Új kiadásban jelentek meg Szent István király Imre herceghez intézett intelmei. A Szent István király intelmei – Régen és most című könyvben most először egymás mellett három nyelven is olvasható a mű: magyarul, angolul és latinul.
Kép forrása: MTI
Korábban
A kötet az Intelmek elemzésén, kontextusba helyezésén túl bemutatja a Budavári Palota újjáépített Szent István-terméhez tartozó állandó kiállítást és Havadtőy Sámuel képzőművész ott található installációját is.
Gulyás Gábor esztéta, a könyv szerzője, a kiállítás kurátora a keddi budapesti könyvbemutatón kiemelte: eddig kevés szó esett arról, hogy az Intelmek szépirodalmi műként jött létre, a királytükör egy szépirodalmi műfaj.
Az első magyar szépirodalmi műnek tekinthető, amit ismerünk – hangsúlyozta, hozzátéve: a kötetben található egyik tanulmány kifejezetten ebben a kontextusban vizsgálja az Intelmeket.
Elmondta: egy másik tanulmány a tágabb kontextusát teremti meg, tág áttekintést nyújtva a műfajról.
Az Intelmek elemzése is helyet kapott a kötetben. Gulyás Gábor elmondta: újra és újra érdemes átgondolni, elemezni egy fontos irodalmi művet, egy remekművet „nem lehet kipipálni”. A kötetben megjelent tanulmány 2022-ben született, ebből az aspektusból tekint a szövegre.
Kitért arra is, hogy a Karoling királytükör jellemzően rímes prózában, latinul íródott, a műfaj jellemzője egyfajta kormányzati tanácsadás, annak leírása, hogy milyen elvek alapján kell vezetni egy államot.
Kiemelte, hogy Szent István egy új államszerkezetet hozott létre, amely hosszú időn keresztül működött, ennek elvi alapvetéseként is értelmezhető a mű.
Mint mondta, erős az Intelmek keresztény vonatkozása, de ha valakinek nincs vallási műveltsége, az is tudja értelmezni és érvényesnek tarthatja a megfogalmazott erkölcsi mondanivalókat. Az Intelmek ma is aktuális – tette hozzá.
Gulyás Gábor az MTI-nek elmondta: a kötet apropója a Szent István-terem és a hozzá tartozó kiállítás volt, amely átfogó módon jeleníti meg Szent István életművét, benne az Intelmeket is. Havadtőy Sámuel Nyugati bejárat című installációja a Szent István-terem előtt egy komplex, a kiállításra született munka, amely tíz kapun jeleníti meg a tíz intelmet.
A Havadtőy Sámuel munkájához készült kisfilmről szólva kiemelte: a benne szereplő tíz kiemelkedő személyiség közül mindenkinek volt egy olyan mondata, amely számára fontos az Intelmekben.
A Szent István-terem és a hozzá tartozó kiállítás iránt továbbra is töretlen az érdeklődés, 2021. augusztus 20-i megnyitása óta már több mint 110 ezren nézték meg – hangzott el az eseményen.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- A malária és az oroszlánok sem tudták megállítani Kittenberger Kálmánt 09:05
- A háború megrongálta és feketére színezte, de a főváros egyik jelképe lett a Halászbástya tegnap
- Nagy veszteséggel járt 1944-ben a szovjetek alföldi előrenyomulása tegnap
- Már az ókor óta végeznek sikeres koponyaműtéteket tegnap
- Alternatív irodalomórákkal és neves külföldi szerzőkkel is várja a látogatókat a Margó Fesztivál tegnap
- Kémből vált befolyásos üzletemberré az embermentő Oskar Schindler tegnap
- Nem akartak bevándorlási engedélyt adni az amerikai hatóságok John Lennonnak tegnap
- Főként gyönyörű felesége miatt kedvelték az argentinok Juan Domingo Perónt 2024.10.08.