Halálos párbajok sorozatával bizonyította képességeit Japán leghíresebb szamurája
2019. november 12. 18:44 Múlt-kor
Korábban
A legnehezebb ellenfél
Szaszaki Kódzsiró a Kjúsú szigetének északi részén található Kokura kikötővárost uraló Hoszokava-klán kardforgatómestere volt, és széles körben ismert volt cubame gaesi, azaz „forduló fecske vágás” nevű technikájáról, melynek nevét a mai cselgáncsban is őrzi egy technika.
Híres vágását szokatlanul hosszú, Monohosizao, azaz „Szárítórúd” nevű kardjával hajtotta végre. Muszasihoz hasonlóan a Ganrjú („Nagy Szikla stílus”) gyakorlójaként ismert Szaszakiról is az a hír járta, hogy soha egyetlen párbajt sem veszített el.
Muszasi édesapja egy volt tanítványa (aki ekkor Kokurában volt hivatalnok) közvetítésével hívta párbajra Szaszakit, aki elfogadta a kihívást, és 1612. április 13-ának reggelét jelölték ki a küzdelem időpontjaként.
Helyszínül a Funadzsima (mai nevén – Szaszaki tiszteletére – Ganrjú-dzsima) nevű apró szigetet választották, amely Honsú és Kjúsú között található a tengeren.
Muszasi a megegyezést követően elhagyta a Hoszokavák területét. Míg eleinte sokan azt gondolták, inába szállt a bátorság, Muszasi valójában pszichológiai hadviselést folytatott.
Mint leghíresebb művében, az Öt elem könyvében (Gó rin no só, más értelmezésben az Öt gyűrű könyve vagy Öt kör könyve) írta: „Sok dolog szétzilálhatja az ellenfelet. Az első a veszély, a második az erőtlenség, a harmadik a meglepetés. Ezt jól értsd meg.”
Muszasi nem csupán a kardforgatás mestere volt, de a stratégiáé is. A párbaj reggelén későn kelt fel, megmosakodott, és megreggelizett bármiféle sietség nélkül. Igen későn szállt be egy csónakba, amellyel kivitette magát a kicsiny szigetre.
A legenda szerint a csónak tartalékevezőjéből faragta útközben a fegyvert, amelyet aztán a párbajban használt: egy bokkent, amely éppen egy kevéssel volt csupán hosszabb Szaszaki híres „Szárítórudjánál”.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1956
- Bebörtönzött ismerőseit tervezte kiszabadítani Mansfeld Péter
- Nem nélkülözhette a Kádár-korszak filmvilága a forradalom mellett kiálló színészlegendát
- Politikai célokat is szolgált az 1956-os épületkárok helyreállítása
- Így karácsonyoztak a magyar menekültek Camp Kilmerben
- A melbourne-i medence véres vizében folytatódott a harc a Szovjetunió ellen
- Újabb fegyveres felkelést vizionált a pártsajtó az '56-os nőtüntetés nyomán
- A megtorlásra szabott új törvényekkel bosszulta meg 1956-ot a Kádár-diktatúra
- A szovjet forgószél, amely elsöpörte a magyar szabadságot
- Nagy-Britanniát és Franciaországot is azzal szembesítette a szuezi válság, hogy nem birodalmak többé
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap