2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Halálig szülőföldjére vágyott vissza Geronimo, az apacs gyógyító

2022. március 8. 15:05 Múlt-kor

Hírnév és kihasználás

Geronimo hamar igazi hírességgé vált, nem kis részben a korábbi háborús propagandának köszönhetően. A fehérek számára nem jelentett többet egy vadembernél vagy láncra vert majomnál, amelyből pénzt lehet keresni.

Önkéntelen látványosságként befutott pályafutása 1898-ban kezdődött, amikor fellépett a Mississippin Túli és Nemzetközi Kiállításon a nebraskai Omahában. 1904-ben aztán megjelent a missouri Saint Louis-ban tartott világkiállításon is. Fogsága során a kor népszerű „vadnyugati” mutatványos társulatai is előszeretettel szerepeltették más híres indiánokkal együtt.

A jelek szerint Geronimo készségesen fogadta az utazásaiból megkereshető pénzt, annak ellenére, hogy „a valaha élt legrosszabb indiánként” hirdették.

„Huszonöt centért árultam a fényképeimet, és ebből tíz centet megtarthattam magamnak” – írta. „Le is írtam a nevemet tíz, tizenöt, vagy huszonöt centért, az esettől függően, és ebből az összes pénzt megtartottam. Gyakran két dollárt is kerestem egy nap alatt, és amikor visszatértem, bőven volt pénzem – több, mint amennyit valaha birtokoltam.”

Halála után további fény derült Geronimo üzleti érzékére: Bruce Shakelford, aki felmérte vagyonát, meglepődve tapasztalta, hogy indián dobokon, fényképes kártyákon, és mindenféle egyéb tárgyakon is szerepelt az aláírása – ezeket nyilván eladásra szánta.

Ezek ráadásul csupán a saját maga által készített „szuvenírek” voltak – a vele találkozó emberek szinte bármit odavihettek neki, hogy némi pénzért dedikálja, hogy aztán maguk is annál nagyobb összegért adhassák el.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Geronimo fegyverével 1887-benC. S. Fly képe Geronimo táboráról (1886)Geronimo (jobbra) és harcosai (1886)Geronimo a megadásról tárgyal Crook tábornokkal (1886. március)Apacs foglyok pihenője a vonatúton (1886. szeptember)Geronimo 1913-banGeronimo síremléke (Wikipedia / Judson McCranie)

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár