Habár évezredekkel ezelőtt elveszett, ma is sokan kutatják a bibliai frigyláda hollétét
2020. november 30. 16:59 Múlt-kor
Korábban
A rettegett ereklye
Jóllehet a frigyládát emberi kéz alkotta, szerepe megközelíthetetlenné és érinthetetlenné tette. A Krónikák I. könyve elbeszéli, hogy egy Uza nevű kocsihajtó egyenesen életével fizetett, amikor meg merészelte érinteni a frigyládát, amikor az majdnem leesett Kirját-Jearimból való elszállítása alkalmával. Még maga Dávid király is megdöbbent az isteni büntetés szigorúságán.
A frigyláda az apokalipszis víziója során is rettegett hatalmú tárgyként jelenik meg: „Megnyílt az égben az Isten temploma, és láthatóvá vált a szövetség ládája a templomban. Erre villámlás, égzengés, földrengés és nagy jégeső támadt.” – olvashatjuk a Jelenések könyvében.
A bizonyság ládája mindezek mellett azonban elsősorban arról vált ismertté, hogy segítette Izrael népét az ígéret földjének meghódításában. Mögötte haladni annyit jelentett, mint az isteni hatalom által támogatva menetelni.
A Jordán partjához érve az izraeliek a ládához fordultak, hogy át tudjanak kelni a folyón. Amint a frigyládát tartó papok beléptek a folyó vizébe, a Jordán kettévált, hogy Izrael népe száraz lábbal kelhessen át. A zsidók Jerikó ostromakor is a ládához fordultak, és segítségével a hetedik napon végül bevették a várost.
A századok során a hívők frigyláda hatalmába vetett hite alig változott. A hagyomány szerint II. Ménélik etióp császár még az 1896-os adouai ütközetnél is az akszúmi láda segítségére támaszkodott, amelyet egy történelmileg mélyen gyökerező legenda az eredeti frigyládának tart. Az etióp hadsereg – a várakozások ellenére – végül megnyerte az olaszok ellen vívott csatát. Ezután nem maradt kétségük afelől, hogy a csodát a ládának köszönhetik.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Ókor
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét
- Mit tudhatunk valójában a rejtélyes frigyládáról?
- A római nép rajongott érte, a filozófusok megvetették a véres gladiátorjátékokat
- Még a nevét is el akarták törölni a vallásreformer fáraónak
- Az örök élet elnyerésének esélyét növelte a luxuscikknek számító Halottak Könyve
- Évtizedek óta zajlik Komáromban a római katonai és polgárváros feltárása
- Az erényes római nő megtestesítőjeként tekintettek Corneliára, a Gracchusok anyjára
- Pokoli kínokat szenvedhettek el a Vezúv lábánál élő Pompeii lakói
- Az éghajlatváltozás és a kereskedelem átrendeződése idézte elő az ókori Irán városainak bukását
- Milliók voltak kíváncsiak a „Nemek csatájának” keresztelt teniszmérkőzésre 20:20
- Róma elfoglalása zárta le az egységes Olaszországért folytatott hosszú küzdelmet 18:05
- Darázsra emlékeztető formája és hangja után kapta nevét a legendás Vespa 16:05
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására 15:05
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast 13:20
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren 11:20
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap