Fugger Mária, a Pálffy család nagyasszonya
2022. július 30. 16:20 Anna Fundárková
„Kincsem és legszentebb feleségem” – ezekkel a gyengéd szavakkal illette Pálffy Miklós, a XVI. század egyik legsikeresebb politikusa és hadvezére a nejét, Fugger Máriát. A megszólítás találóan szemlélteti, milyen fontos szereplője volt életének, valamint politikai és hadvezéri sikereinek a híres augsburgi kereskedőcsaládból származó arisztokrata hölgy. A vöröskői vár úrnőjének lenni egy rendkívül elfoglalt és folyton úton lévő főúr mellett óriási kihívást jelentett, majd miután a győri hős 1600 tavaszán meghalt, Fugger Mária újabb nehézséggel találta magát szembe: át kellett vennie a jelentős birtokkomplexum irányítását, és gondoskodnia nyolc gyermeke jövőjéről. Vajon miként sikerült megbirkóznia ezzel a feladattal, és mit jelentett a kora újkorban özvegy arisztokrata asszonynak lenni?
Korábban
Fugger Mária 1566-ban született a bajorországi Augsburgban. Apja, Markus (Marx) Fugger udvari karrierre vágyott, méghozzá a Habsburgok szolgálatában. Hogy ambícióit valóra válthassa, 1567-ben Sibylle von Eberstein grófnővel kötött házasságot. Ennek köszönhetően a Fuggerek olyan előkelő, a Német-római Birodalom délnyugati részében honos nemesi családokkal jutottak rokoni kötelékbe, mint a Baden-Sponheimek és a Hanau-Lichtenberg grófok.
Markus Fugger bátyjaival, Hansszal és Jakobbal együtt részt birtokolt a magyarországi Vöröskő várában és uradalmában. A birtokot I. Ferdinánd király 1535-ban adományozta a Fuggereknek, akik rendkívül körültekintően és alaposan kezelték a gazdasági ügyeket.
Miután azonban gazdasági érdekeltségeiket a Magyar Királyságban felszámolták, úgy döntöttek, a várat és a birtokot eladják. Vevőként Pálffy Miklós jelentkezett, aki 1580 végén, mikor az üzleti tárgyalások elkezdődtek, éppen rendkívül sikeres karrierje küszöbén állt.
Rózsák Augsburgba
A Pozsony vármegyei köznemesi családból származó Pálffy ifjúkorában került II. Miksa bécsi udvarába, ahol Rudolf és Ernő főhercegekkel együtt nevelkedett, és akiket az 1560-as években elkísért európai körútjukra is. Hosszabb ideig élt Spanyolországban, és számos nyelvet megtanult. Visszatérése után, 1572-ben Rudolf udvartartásának tagja lett, ahol különböző tisztségeket látott el.
A bécsi karriernek köszönhetően a Magyar Királyságban is megalapozta hatalmi pozícióit, 1580 decemberétől Pozsony vármegye főispánja és egyúttal Pozsony várának főkapitánya lett, 1581 áprilisában pedig már az ország bárói közé emelkedett. A Vöröskő körüli üzleti tárgyalások részeként született meg Pálffy Miklós és Fugger Mária házasságának terve. A fiatal pár 1582 őszén kezdett levelezni, novemberben Mária elküldte az arcképét Magyarországra.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. világháború
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart
- Puccsal tért vissza a politikába a független Lengyelországot diktároként vezető Piłsudski
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek
- Súlyos taktikai vereségnek bizonyult az antant számára a gallipoli csata
- A húsvéti felkelés az első lépést jelentette az ír függetlenség felé
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap