Franco uralmának „emberibb” arcát próbálta képviselni felesége, de a nép főként ékszereiről ismerte
2022. március 20. 15:47 Múlt-kor
Spanyolország ellentmondásos huszadik századot tudhat maga mögött, jelentős részét, csaknem negyven évet Francisco Franco, a Caudillo vezetése alatt. A második világháborút megelőző időszakban Franco véres polgárháborúban emelkedett Spanyolország élére, hogy utána kemény jobboldali diktatúrát vezessen be az országban. Ebben az időszakban végig mellette állt Carmen Polo, Franco felesége is, aki férje uralmának második időszakában nagyon komoly befolyásra tett szert az országban.
Korábban
Szerelem első látásra
María del Carmen Polo y Martínez-Valdés 1900-ban született Oviedóban, egy középosztálybeli család gyermekeként. A szüleinek rajta kívül még négy gyermeke született.
Carmen 14 éves volt, amikor édesanyja meghalt, így a legkisebb testvérének, Zitának a gondozása részben őrá maradt. Az ovideói orsolyita apácákhoz, majd a szaléziakhoz járt iskolába.
Carmen Polo itt találkozott először Francisco Francóval, aki már akkor katona volt, és az alacsony termete miatt Commandantínnak becézték. A találkozó apropója egy templomi búcsú volt, ahol bemutatták őket egymásnak, és a későbbi visszaemlékezéseik alapján első látásra egymásba szerettek.
Carmen Polo akkor 17, Franco 24 éves volt, az ekkor alezredesi rangú későbbi Caudillo pedig elkezdett leveleket írni a lánynak.
Az apácák azonban elfogták a leveleket, és átadták Carmen apjának, aki nem volt elragadtatva attól, hogy a lánya ilyen fiatalon felkeltette egy katona figyelmét, és azzal érvelt, hogy ha összeházasodnak, bármikor özveggyé válhat. Ebben az időben zajlottak a Rif háborúk Marokkóban, amelyekben a spanyol hadsereg érzékeny veszteségeket szenvedett, tehát az atyai figyelmeztetés korántsem volt légből kapott.
Az apa azonban, látva a lánya elkötelezettségét, elfogadta, hogy a lánya Francót választotta, pedig az eljegyzésük után a későbbi diktátornak azonnal sietnie kellett a marokkói hadszíntérre, hogy megszervezze a Francia Idegenlégió mintájára létrehozott Spanyol Légiót.
Mikor hónapokkal később visszatért, a tervezett esküvőt is el kellett halasztani, mert a harcokban meghalt a légió egyik parancsnoka, ezért visszautazott Marokkóba. A ceremónia, amelyet végül 1923. október 16-án tartották meg Oviedóban, jeles társadalmi eseménnyé vált. Részt vett rajta Asztúria katonai parancsnoka is, a királyt képviselve ő volt a vőlegény tanúja.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Megtalálták Francis Bacon kilenc éve ellopott festményét 11:20
- Néhány állatfajt a kihalás fenyegetett a tömeges mumifikálás miatt az ókori Egyiptomban 09:05
- Nagycsütörtökön mondta el utolsó miséjét Győr püspöke, Apor Vilmos tegnap
- Trágyadomb mentette meg a haláltól az ablakon kidobott prágai hivatalnokokat tegnap
- Törőcsik Mari nercbundája is kalapács alá kerül a Fábián Juli Emlékalapítvány által szervezett árverésen tegnap
- A 19. század hangulatát idézi az újonnan nyílt múzeumposta Hollókőn tegnap
- A török nyomdászatot megalapozó diplomatáról rendeztek konferenciát Ankarában tegnap
- Nem temethették egymás mellé a híres gengszterpárt, Bonnie-t és Clyde-ot tegnap