Franciának tekintette a katolikus hitre áttérő indiánokat a hugenották üldözője
2024. augusztus 12. 18:05 Múlt-kor
Korábban
A kegyetlen mecénás
A két tábor közötti konfliktus csúcspontját 1630. november 10-én, (más források szerint november 11-én), a „rászedettek napján” történtek jelentették. Amikor már úgy tűnt, hogy a nagy jelenetet rendező Medici Mária meg tudja győzni az uralkodót, hogy távolítsa el a bíborost a környezetéből, XIII. Lajos váratlanul mégis meggondolta magát. Richelieu elérte, hogy a király saját anyját helyezze házi őrizetbe, aki végül kénytelen volt németalföldi emigrációba vonulni. Marillacot letartóztatták. 1632-ben, a börtönben halt meg.
La Rochelle feladása egy 17. századi festményen
Nem ez volt azonban az első erőszakos eltávolítására szervezett akció. Már nem sokkal miniszteri kinevezése után, 1626-ben leleplezte Chalais grófja, Henri de Talleyrand-Périgord szervezkedését, akit azon nyomban ki is végeztetett. 1632-ben leverte a XIII. Lajos öccse, a folyamatosan a trónra ácsingózó orléans-i herceg, Gaston támogatásával, Montmorency hercegének vezetésével zajló lázadást. A herceget Chalais grófjához hasonlóan lefejezték.
Bár a bíborosnak ezután is számos összeesküvéssel kellett szembenéznie, mindvégig kézben tartotta az eseményeket. Ebben nagy segítségére volt az általa létrehozott, külföldi országokra is kiterjedő kémhálózata. Sokan a modern titkosszolgálatok előképének megteremtőjét látják a bíborosban.
Michel de Marillac pecsétőr
Pozíciójának megerősödésében emellett nagy szerepet játszott, hogy polgári származású hivatalnokokból álló kliensrendszert épített ki. Híveinek pénzt, befolyást és jobbnál jobb állásokat kínált, cserébe „mindössze” feltétlen hűséget várt el tőlük. A király kegyéből felemelkedő hivatalnokréteg hatékony ellensúlyt képezett a főnemesekkel szemben.
Richelieu azonban nem csak az abszolút királyi hatalom megteremtésén fáradozott. A bíboros bő kézzel támogatta a művészeteket és a tudományokat. Aktív szerepet játszott a Sorbonne egyetem fejlesztésében, 1635-ben pedig a francia nyelv ápolásának céljából megalapította a Francia Akadémiát.
Intézkedéseivel segítette a külkereskedelem fellendülését, és nagy szerepe volt abban, hogy XIII. Lajos uralkodása idején több ezer telepes költözött át a Karib-szigetekre és Új-Franciaországba. 1627-től az uralkodó Richelieu javaslatára kihirdetett rendeletével a katolikus hitre áttérő indiánokat is franciának tekintették.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
13. Rendi törekvések Magyarországon, a magyar rendek és a Habsburg udvar konfliktusai a 17–18. században
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- A legenda szerint a tokaji aszút is a szegény fiatalokat gyámolító Lorántffy Zsuzsanna találta fel
- A hadiadó-emelés kompenzálásaként hozhatta létre a Szent István-rendet Mária Terézia
- Rákóczi nem kért a békefeltételekből, beleegyezése nélkül tették le a kurucok a fegyvert
- Birtokaik és családjuk jövője is odavesztett a Wesselényi-összeesküvés halálra ítéltjeinek
- Világhírű tudóst is Magyarországra csábított Lorántffy Zsuzsanna
- A lakosság elkeseredettségére alapozta felkelését Bocskai István
- Vitáik miatt nyílt háborúba kezdett öccsével Rudolf király
- Bocskai István Habsburg-ellenes felkelése olyan sikeres lett, hogy hajdúi már Bécset fenyegették
- Valóban vadászbaleset áldozata lett Zrínyi Miklós?
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap
- A filmtörténet felújított klasszikusai láthatóak a 7. Budapesti Klasszikus Film Maratonon tegnap