Főzni ment a sarkvidékre, egyedül élte túl az expedíciót a női Robinson Crusoe
2020. szeptember 24. 17:55 Múlt-kor
Korábban
Végső fázis
Bár a végtelen, csendes és fagyos szigeten az élet egyes-egyedül megterhelővé vált, Blackjack felvette a kesztyűt és harcolt az életben maradásért. Számolta a napokat a Galle írógéppapírjából készített naptáron, és még egy pár papucsot is varrt fiának – nem adta fel a küzdelmet.
Csapdákat állított fel rókáknak, és megtanulta levadászni a madarakat és a fókákat. Ez egyáltalán nem volt könnyű, és minden egyes elszalasztott alkalommal közelebb került saját végzetéhez. Amikor a saját maga által bőrből készített csónakját elfújta a szél, a keserűségtől sírni kezdett, de nem adta fel és támaszt talált keresztény hitében. Július 23-án ezt írta a naplójába: „Hálás vagyok az Istennek, hogy élek.”
Ada megpróbáltatásai 1923. augusztus 20-án értek véget. A fiatal nő csaknem két évet töltött a Vrangel-szigeten. Amikor a Donaldson legénysége a tábor közelébe ért, Adát elborították az érzelmek, sírni kezdett. Amikor a megmentői a társai felől érdeklődtek a nő csak ennyit mondott: „Senki nincs itt rajtam kívül. Egyedül vagyok.”
Felemás happy end
Blackjack története azonnal címlapsztorivá vált. A média egyrészről bálványozta hősiességét és kitartását, másrészről kritizálta a női Robinson Crusoe-nak hívott Adát, hogy nem tett meg mindent Knightért. Blackjacket nem érdekelte a felhajtás, ő a fiával szeretett volna találkozni.
Végül a Vrangel kalandért járó pénzből Seattlebe vitte fiát kezeltetni. A pénze elfogyott, és míg Stefansson és mások vagyonokat kerestek a róla és szerencsétlenül járt társairól szóló szenzációhajhász könyvekből, Ada Blackjack folyamatos anyagi gondokkal küszködött.
Miután megszületett második fia, Billy, Ada nem bírta tovább a nyomást, és kilenc évre otthonba adta fiait. Később visszatért Alaszkába, ahol rénszarvaspásztorként tevékenykedett. A nő Robinson Crusoe-t 85 éves korában érte a halál.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Szovjetunió
- Kizárólag saját tagállamain belül hajtott végre fegyveres akciót a Varsói Szerződés
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt
- A lettek döntő többsége a függetlenségre szavazott 1991-ben
- Több ezer harckocsit és repülőgépet vetettek be a szovjetek Berlin elfoglalásához
- Kizárták a pártból az amerikaiakkal barátkozó szovjet katonákat
- Lenin születésnapjának évfordulójához időzítették a Szojuz–10 űrhajó első repülését
- A németeket vádolta meg a Szovjetunió a katyńi események után
- Az autogramkérők ostromát is ki kellett állnia Gagarinnak
- Teljes atomleszereléssel válaszoltak volna a szovjetek a „csillagháborúra”
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap