Férjéért esküdött bosszút a nácik ellen küzdő amazon, Violette Szabo
2022. május 2. 18:17 Múlt-kor
A második világháborúról szóló írások gyakran úgy emlékeznek meg a harcokról, mint kizárólag férfias tevékenységről. A résztvevő politikusok és katonák többsége valóban férfi volt, ám az igazsághoz hozzátartozik, hogy a nők is aktívan kivették a részüket a küzdelemből. Ráadásul nem csupán a hátországban szolgáltak, hanem olykor nagyon veszélyes feladatokat bíztak rájuk. Ellenséges területen is tevékenykedett számos nő, akik az életüket kockáztatva küzdöttek a nácik ellen. Közülük az egyik leghíresebb ügynök Violette Szabo volt.
Korábban
Ebéd, majd szerelem
Violette Szabo vegyes házasságban látta meg a napvilágot. Angol apja, Charles George Bushell taxisofőrként, autókereskedőként, illetve a második világháború idején boltosként dolgozott. Édesanyja, Reine Blanche Leroy pedig egy francia szabónő volt. A szülei akkor ismerték meg egymást, amikor apja a brit hadsereg sofőrjeként dolgozott Franciaországban.
Az 1921-ben született Violette így kétnyelvű családban nevelkedhetett. Amikor bekövetkezett a nagy gazdasági világválság, és a család nehéz anyagi helyzetbe került, Violette az egyik öccsével együtt a franciaországi rokonokhoz került. Ott levetkőzte magáról az angol nyelvet, így amikor tizenegy évesen visszatért az Egyesült Királyságba, újra meg kellett tanulnia angolul.
A visszaemlékezések szerint életrevaló és fiús lány volt. Élvezte a tornát, szeretett biciklizni és korcsolyázni, az apja pedig még lőni is megtanította. Az édesapja szigorúan nevelte, ezért gyakran vitatkoztak, olyannyira, hogy egyszer még Franciaországba is elszökött tőle. A családon belül gyakran franciául beszéltek.
A Women's Land Army önkéntesei fakitermelésben vesznek részt a Suffolk megyei Bury St Edmunds közelében, 1941.
Kezdetben egy kereskedés illatszerosztályán dolgozott, majd 1940-ben csatlakozott a brit nőket a munkaerőpiacon a háború által elszólított férfiak helyére beosztó Women’s Land Armyhoz, és Actonban egy fegyverüzemben állt munkába.
A Franciaországból Dunkerque-nél kimenekített francia csapatok számára Londonban tartott Bastille-napi katonai parádén találkozott egy magyar származású francia idegenlégióssal, Étienne Szabóval. Eredetileg azért küldte a parádéra az édesanyja, hogy egy honvágytól szenvedő francia katonát hívjon meg egy igazi francia ebédre. Étienne és Violette hamar egymásba szerettek, bár ekkor a férfi már 31, a nő pedig csupán 19 éves volt. Mégis hat héttel a találkozásuk után, augusztus 21-én házasságot kötöttek.
A friss házasoknak azonban nem jutott sok idő az együttlétre, mivel Étienne-t hamarosan visszahívták a frontra a szabad francia csapatok kötelékében. Harcolt Dakarban, Eritreában és Szíriában is. Egy évvel később visszatért, de csak rövid időt tölthetett együtt a feleségével. 1942-ben az észak-afrikai frontra vezényelték, ahol október 24-én esett el, miközben a második El Alamein-i csata során egy elterelő hadműveletet vezetett El Himeimatnál. Étienne soha nem láthatta a lányát, Taniát, akinek Violette 1942. június 8-án adott életet.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2015
- Amikor a „kis munka” 33 hónapot jelentett - ondi kényszermunkások a Szovjetunióban
- Megaláztatás Szibériában - magyar nők a Gulágon
- Magyar sorsok a Gulágon: megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Ondi kényszermunkások a Szovjetunióban
- A támogatott, a tűrt és a tiltakozó Lengyel József
- Rudolf, a trónörökös halála
- A csalogány és a csalogányvadászok
- Marie Curie és a „rádiumlányok”
- Kivégzésük előtt mondták
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád tegnap
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát tegnap
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet tegnap
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése tegnap
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét tegnap
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők tegnap
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa tegnap
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya 2024.05.12.