Férfiruhában a harctéren, nevelőként a hátországban – így küzdöttek 1848-49 hősnői
2018. április 27. 12:58 Horváth Dóra
Korábban
Karacs Teréz, a demokrata iskolalapító
Teleki Blanka és Leövey Klára mellett a polgári származású Karacs Teréz a 19. század derekának legjelentősebb nőnevelője volt. A pesti leánynevelő intézet vezetését Teleki eredetileg Karaccsal képzelte el, ő azonban inkább egy tanítványát, Leövey Klárát ajánlotta be maga helyett. Karacs egy miskolci lánynevelő intézet vezetését vállalta magára, amely a Teleki Blanka-féle pesti lánynevelő intézetnél sokkal demokratikusabban működött: ez volt az első olyan intézmény, ahol polgári származású leányok is tanulhattak. Mivel az iskola megfelelő működéséhez meglehetősen sok felszerelés hiányzott, a nemes cél érdekében Karacs Teréz a hozománya egy részét is feláldozta.
1846 és 1859 között a Karacs Teréz miskolci iskolájából mintegy 800 leány került ki. A szabadságharc alatt Karacs és tanítványai fehérneművel látták el a Miskolc körül harcoló honvédeket, és gyűjtést is szerveztek számukra. 1848 áprilisában Kossuth és Szemere egy országos nőnevelő intézet élére szemelték ki Karacs Terézt, és ő volt az egyetlen, aki nőként részt vehetett az 1848. július 20–a és 24-e között megtartott tanügyi kongresszuson. Karacs ezen a tanácskozáson elérte, hogy a tanítók és a tanítónők egyenlő javadalmazásban részesüljenek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
30. A „harmadik világ”
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Elefántokra vadásztak és férfiakat megszégyenítő módon harcoltak a dahomey-i amazonok
- Az ékszerek és a tigrisek megszállottja volt a britek ellen harcoló Tipu szultán
- Pol Pot a földi poklot hozta el Kambodzsának, a vörös khmerek iszonyú rémtetteket követtek el
- Ellensége jégtömbbe fagyasztott fejét órákon át "hallgatta ki" a karibi diktátor
- Nem mutatott megbánást Gandhi merénylője
- A második világháború végére Hongkong lakossága csaknem a harmadára zsugorodott
- A függetlenség kikiáltásával sem kerülhette el végzetét Rhodézia fehér uralmon alapuló rendszere
- India függetlenségének kikiáltásakor nem volt hajlandó nyilatkozni a csalódott Gandhi
- Míg Gandhi a szellemi, Nehru a mozgalmi vezetője volt az indiai függetlenségi törekvéseknek
- tegnap
- Közel húsz évig tartó száműzetése volt Victor Hugo legtermékenyebb időszaka tegnap
- Rejtély, hogy kik lakták több évszázadon át Petra sziklába vájt városát tegnap
- Honvédemlékművet avattak a Fiumei úti sírkertben tegnap
- A Nílus egy mára eltűnt mellékága mentén épülhettek a piramisok tegnap
- Amennyire a közönsége szerette, Doyle annyira gyűlölte detektívregényeit tegnap
- Az angol nemesi családok egyharmada halt ki a rózsák háborúja során tegnap
- A legnagyobb titokban hajtotta végre a kitelepítéseket az ÁVH 2024.05.21.