7 végzetes pillanat

Férfiasodó nők és a harmadik világháború – ilyennek képzelték a jövőt 1950-ben

2018. december 4. 12:51 Múlt-kor

1950. december 27-én az Észak-Karolina állambeli Lumberton városának napilapja, a Robesonian egy érdekes cikkel kedveskedett olvasóinak. Különféle területek szakértőit kérdezték arról, hogy miként fog átalakulni a világ a következő ötven évben. A 21. század hajnalára készített jóslatok közül nem egy tényleg megvalósult, voltak azonban, amelyek igencsak mellé lőttek a valóságnak.

Jövő

Talán nem meglepő, hogy a cikk a világpolitika jövendőbeli alakulását vette elsőként górcső alá. A hidegháború hajnalán ugyanis szinte elkerülhetetlennek látták, hogy kitörjön a harmadik világháború a nemzetközi együttműködést hangsúlyozó Egyesült Államok és a hódításra törekvő Szovjetunió között. A megfogalmazott előrejelzések azonban optimisták voltak, úgy vélték ugyanis, hogy a háborúból egy jobb és békésebb világ fog kiemelkedni, az Egyesült Államok pedig kulcsszerepet fog játszani egy leendő világszövetség létrehozásában.

Bőven lehetett már érzékelni 1950-ben a közelgő űrverseny előszeleit is. A cikkírók így meg voltak róla győződve, hogy a 2000. évben már egy „mesterséges csillag” is keringeni fog a Föld körül, amely egyaránt szolgálhat radarállomásként, tévé- és rádióadóként, valamint tudományos megfigyelésekre is. Ha az írók megérték a következő évtizedeket, akkor várakozásaikban nem is kellett csalatkozniuk, hiszen nem sokkal később már valóban műholdak, űrhajók és űrállomások sora népesítette be az eget.

Nem is tévedhettek volna azonban nagyobbat a népességnövekedés kérdésében. 1950-ben 151 millió lakossal bíró Egyesült Államok éppen egy elképesztő népességnövekedési hullámon volt túl: alig 50 év alatt megduplázta lakosságát, míg 1850-hez képest már hatszor annyian éltek ekkor az országban. A megkérdezett közgazdasági szakértők a 20. század második felére azt jósolták, hogy bár ez a növekedés folytatódni fog, de korántsem akkora lendülettel és nem kell attól tartani, hogy az amerikaiak száma az ezredfordulóra elérné a 300 milliót. Mint ma már tudjuk, végül pontosan ez történt, hiszen a 2010-es népszámlálás már 308,7 millió lakost jegyzett fel.

Igencsak érdekes előrejelzéseket olvashatunk a cikkben a nők jövőjéről is. Úgy gondolták ugyanis, hogy a nők az évtizedek folyamán egyre inkább „férfiasodni” fognak, vagyis magasabbak és erősebbek lesznek, így akár a sportversenyeken, akár a munka világában egyenrangú társai lesznek a férfiaknak. Az írás még akár azt is elképzelhetőnek tartotta, hogy az Egyesült Államoknak női elnöke legyen a jövőben. Ugyan a nők egyenjogúságának helyzete valóban sokat javult az elmúlt évtizedekben, az első női elnökre azonban még várnunk kell.

Természetesen egyetlen jövő-előrejelzésből sem hiányozhat a fantasztikus életszínvonal előrevetítése. A Robesonian újságírói több bekezdésben elemezték, hogy miként fog hihetetlen szintre gyorsulni a közlekedés a repülőgépek fejlődésével, miként fognak a lakások különféle részei gombonyomásra vagy éppen hangvezérléssel működni, valamint kitértek arra is, hogy miként fogja megoldani az orvoslás és a mezőgazdaság fejlődése az olyan problémákat mint a rák vagy éppen az éhínségek.

Úgy vélték továbbá, hogy gazdasági fejlődés az árúbőség mellett, magát a munka világát is hatékonyabbá teheti, ami pedig kaput nyithat a dolgozók jogainak további bővítésére is. A cikkírók így emlékeztettek arra, hogy 1900-ban még talán senki nem reménykedett volna a 40 órás munkahétben, a nyugdíjban vagy akár a munkanélküli segélyben. Jövendölésük szerint mindezen alakulások folytatódtak volna és a 2000-es évekre már a 30 vagy a 20 órás munkahetet sem tartották kizártnak.

2018. tél: 7 végzetes pillanat
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (4 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 25% kedvezménnyel.
A 4. lapszámot ajándékba adjuk.
6 368 ft 4 776 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 65% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 6 990 Ft
Az 1950-es cikk

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!