Fény derülhet a lápi testek titkaira

2016. március 24. 16:34 Múlt-kor

Észak-Európa (főként Nagy-Britannia, Írország, Németország, Hollandia és különösen Dánia) lápvidékeiről a 18. század óta már több mint kétezer mumifikálódott emberi maradvány került elő. A lápi testek nem köthetőek egy bizonyos korszakhoz, a vizsgálatok alapján a kőkorszaktól a második világháborúig bezárólag (főként a tőzegláp-kitermelésnek köszönhetően) szinte mindegyik évszázadból került már elő egy, azonban a legtöbben a Kr. e. 700 és a Kr. u. 200 közötti vaskorból származnak. A kutatók már évtizedek óta vitatkoznak a különös maradványok rejtélyén: vajon egyszerű baleset következtében kerültek a mocsár mélyére, vagy egy druida ceremónia során, esetleg kivégzett foglyokról van szó? Egy brit régész legújabb könyvében megoldhatja a lápi testek rejtélyeit.

Korábban

Az alábbi képen látható 2300 éves lápi testet 1952-ben fedezték fel egy Koppenhága melletti tőzegmohalápban. A vaskori test kiváló állapotban maradt fenn, bár haja és teste elszíneződött, ujjai olyan tökéletesen megmaradtak, hogy akár ujjlenyomatot is lehetne venni tőle. A grauballei férfi története jól jellemzi a több mint ezer évvel ezelőtti északi viszonyokat: a szerencsétlen áldozat – a kutatások szerint – egy olyan télen vesztette életét, amely egy szegényes betakarítási évet követett, s minden bizonnyal a következő év jó terméséért „adták oda” a mocsárnak. Az ereje teljében lévő férfinek a torkát vágták el. A kés pengéje egészen a nyakcsigolyákig hatolt.

A vaskorban az elhunytak elbúcsúztatásának leggyakoribb módja a hamvasztás volt, így nem csoda, ha a régészek élénken érdeklődnek a különleges temetkezési eljárás iránt. Az egyedi feltételeknek köszönhetően (magas savtartalom, alacsony hőmérséklet, kevés baktérium, oxigénhiány) a lápok igen jól megőrzik az elhunyt arcvonásait, ujjlenyomatait, haját, körmét, valamint egyéb különleges külső ismertetőjegyeit. Az oxigénhiány gyakorlatilag blokkolja a baktérium-anyagcserét: a folyamat során a bőr, a szőr, a fa vagy a textil kiválóan megmarad, azonban a csontok teljesen eltűnnek, tulajdonképpen feloldódnak, ennek következményeként „laposak” a mocsári hullák. A láp savai miatt a DNS-ek is elpusztulnak, lehetetlenné téve bármilyen genetikai vizsgálatot.

Mindezek ellenére sokat tudunk a lápi testekről, hiszen a lágyrészek, mint például a bőr vagy a haj kiválóan megmaradtak. A szakértők meg tudják állapítani, hogy milyen korúak, neműek voltak, valamint az utolsó órákban elfogyasztott ételek, a körmök állapota, a ruházat és a frizura alapján arra is tudnak következtetni, hogy mely társadalmi státuszba tartoztak. Ami mind közül a legfontosabb: a mocsarak az erőszakos halál bizonyítékait is pontosan megőrizték. Ugyanis a legtöbb megtalált mocsári hullán kínzások, csonkítások, mély vágások, olykor pedig feldarabolások nyomai láthatók. Bizonyára volt olyan eset is, amikor az áldozat egy véletlen következtében került bele a mocsárba, a maradványok ugyanakkor többségében arról árulkodnak, hogy gyilkosságok áldozatairól van szó.

Miranda Aldhouse-Green, a kelta történelem brit szakértője Bog Bodies Uncovered című legújabb művében a lápi testek orvostani vizsgálatai, ókori klasszikus szerzők írásai és egyéb bizonyítékok alapján úgy véli, a mocsári hullák igen nagy arányban rituális emberáldozat következtében veszítették életüket. Társaik azért hagyták őket meggyilkolva a mocsárban, hogy „kiengeszteljék isteneiket”. A szerző is elismeri, hogy ezen érvelésnek vannak potenciális gyengeségei, például Sztrabón, Tacitus vagy Julius Caesar igencsak elfogultak voltak a leigázni kívánt, barbár északi népekkel szemben, amelyeket azzal vádoltak, hogy emberáldozatokat végeznek. Habár a régészeti leletek igen meggyőzőek, nincs egyértelmű, írott bizonyíték az északi népek ilyen irányú szokásaira.

A legjobb bizonyíték, hogy valóban emberáldozatok maradványairól van szó, maguk a lápi testek, valamint az a módszer, ahogyan elérték végzetüket. Az egyik leghíresebb mocsári hulla a lindow-i férfi, akire 1984-ben bukkantak az angliai Manchester melletti lápban. A húszas évei közepén járó fiatal Kr. u. 60 körül prémmel borított karját leszámítva meztelenül került a mocsárba. Miután fejbe verték, gyilkosa(i) egy kötéllel megfojtották, de olyan erősen, hogy kiserkent a vére. Ezt követően egy erőteljes rúgással belökték a mocsárba.

Egy másik áldozat, az Észak-Németországból előkerülő kayhauseni fiú, aki mindezidáig az egyetlen, gyermekkorban lévő lápi test, bizonyítottan gúzsba volt kötve halála előtt, a Dániában megtalált haraldskær-i nőt pedig megfojtották. A szakértői vizsgálatok szerint az áldozatok kínzását a haláluk után sem hagyták abba: több esetben átszúrták karjaikat, sebeiket pedig fűzfaágakkal csapkodták. A gyilkosságok igencsak körülményes részletei alapján a kutató úgy véli, nem közönséges leszámolásokról van szó.

Ennél talán még fontosabb érv, hogy a lápi testek zöménél fizikai deformitásokat (például akromegália (óriásnövés), törpeség, gerincferdülés, karfiolfül, esetleg hat ujj egy kézen) lehetett felfedezni. Mindez pedig azt jelzi, hogy az áldozatok ezen testi jegyeik, fizikai különbözőségük alapján lettek kiválasztva a kevésbé vonzó feladatra, valószínűleg azért, mert társaik spirituális erőt tulajdonítottak nekik, amely kedves lehet az istenek előtt.