Feltűnő biztonsági hézagok tették lehetővé, hogy az IRA meggyilkolja Lord Mountbattent
2020. szeptember 29. 17:49 Múlt-kor
Korábban
Különös biztonsági hiányosságok
Miután az ellenzéki árnyékkormány Észak-Írországért felelős államtitkára, Airey Neave ellen 1978-ban sikeres merényletet hajtott végre az Ír Nemzeti Felszabadító Hadsereg (az Ír Köztársasági Szocialista Párt fegyveres szárnya), a Mountbatten védelméért felelős biztonságiak 1979 márciusában figyelmeztették a lordot, hogy a királyi családot, köztük őt is támadás érheti. Mountbattent nem igazán hatotta meg a rossz hír, nem aggódott.
1978-ban a biztonságiak ezért árgus szemekkel figyelték a Shadow V-ot, hogy elhárítsanak egy esetleges bombamerényletet. 1979-ben azonban rejtélyes módon beszüntették a hajó ellenőrzését. Graham Yuill, aki azon a nyáron a lord biztonságáért felelt, később úgy nyilatkozott, hogy jelentést tett ismert IRA-tagok felbukkanásáról Mullaghmore-ban, és felvetette a Shadow V ellenőrzésének a szükségességét, de hivatalos beszámolójára felettesei elég furán reagáltak: Yuillt hirtelen Hong Kongba vezényelték, és utasították arra, hogy senkinek nem beszélhet korábbi, a lord hajóját érintő jelentéséről.
A Mountbatten életét fenyegető veszély mértékét nézve szinte érthetetlen, miért vették félvállról az illetékes fegyveres szervek a királyi család egyik fontos tagjának biztonságát. Többen úgy tartják, hogy Mountbatten maga állította le a biztonságiakat, mert nem akarta, hogy azok minden lépését árgus szemmel figyeljék.
Egyesek azt feltételezik, hogy a merényletért nem is az IRA, hanem a brit titkosszolgálat a felelős. Ezt a teóriát egy bizonyos Patrick Holland nevű úr állítására alapozzák, aki McMahon fegyenctársaként tengette életét a Portlaoise börtönben, és azt állította, hogy McMahon más helyett vitte el a balhét.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/a604c113220b65a297af68ecace908c7.jpg)
A látszólag jól értesült, hetvenedik életévében járó Holland azt tervezte, hogy könyvet ír a Mountbatten-merényletről, de erre már nem maradt ideje, mert egy reggel holtan találták a cellájában. A halála előtti éjszakán Holland egyébként mellkasfájdalmakra panaszkodott, és orvosi kezelésre szorult. Soha nem tudjuk meg, hogy mit tudhatott meg McMahontől a börtönben.
A merénylet kapcsán egyébként máshol is felbukkantak hajmeresztőnek tűnő információk. Az Ulsteri Királyi Rendőrség egyik forrása szerint nem az IRA, hanem a CIA állhatott a merénylet mögött, ugyanis Mountbattennek igen sarkos véleménye volt a két szuperhatalom, az USA és a Szovjetunió között dúló atomfegyverkezési versenyről, amit képtelennek, eszelősnek nevezett.
A merénylet negyven évvel a lord halála után is rengeteg kérdést vet fel, és a nem kellően védett Mountbatten tragédiája remek táptalajt nyújt az újabb és újabb összeesküvés-elméleteknek. A tisztánlátást egyelőre zavarja az, hogy azokba a kormányzati iratokba, amelyek eloszlathatnák a kételyeket a lord halálával kapcsolatban, nemzetbiztonsági okokból nem lehet betekinteni, ráadásul ezen dokumentumok egy részét már megsemmisítették.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák / 15. A középkori magyar királyság megteremtése](/ih0Ax/label/.cut-640x400/806.jpg)
15. A középkori magyar királyság megteremtése
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Valószínűtlen, hogy csúf külsejű lett volna Könyves Kálmán
- A fogadalmat tett Szent Margit az első férjjelöltjét, a lengyel királyt látni sem óhajtotta
- Férje halála után számos megaláztatást kellett elviselnie Árpád-házi Szent Erzsébetnek
- 10 érdekesség az Árpád-házi királylányokról
- A legenda szerint a tatárdúlástól is imával mentette meg Lengyelországot az aszkéta életű Árpád-házi Szent Kinga
- Nem talált kiutat királysága és alattvalói érdekellentéteiből IV. László
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Öt trónkövetelő, akinek valóban volt esélye a magyar korona megszerzésére
- Harcokkal és törvényekkel fektette le Szent István az évezredes magyar államiság alapjait
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap