Feltárják 1956 titkos dokumentumait
2016. március 1. 13:12 MTI
Vannak még titkos, feltáratlan dokumentumai az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményeinek, ezeket most elkezdik kutatni és hozzáférhetővé tenni - közölte Bogyay Katalin ENSZ-nagykövet kedden a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. A kutatásra nemrég adott engedélyt az ENSZ politikai ügyekért felelős főtitkárhelyettese.
Korábban
Az ENSZ-nagykövet az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulója alkalmából tartott emlékévvel kapcsolatban arról beszélt: több mint egy éve dolgoznak azon, hogy kutathatóvá váljanak az akták, amelyek létezéséről sokan nem tudnak, még a történészek közül sem. A dokumentumokat több kategóriára lehet osztani - mondta. Egy részük valójában nem titkos, ez a csoport azonban annyira sok iratot tartalmaz, hogy átláthatatlan, ezért rendet kellene tenni közöttük. Vannak ugyanakkor bizalmas és szigorúan bizalmas akták is.
A hét doboznyi, négyszáz dokumentumot magában foglaló irathalmaz kutatására nemrég adott engedélyt az ENSZ politikai ügyekért felelős főtitkárhelyettese, aki azt kéri, hogy tegyék rendbe az aktákat, és vizsgálják meg, miként lehetne digitalizálni és hozzáférhetővé tenni azokat. Bogyay Katalin elmondta, hogy a dokumentumok egy részét mindenki számára elérhetővé teszik, bizonyos iratokat azonban csupán a történészek kutathatnak majd.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
hadtörténet
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál
- Katonái tisztelték és szerették a szigorú, de megfontolt Wellingtont
- A törökök mellett a szomszédos hatalmakkal is szembe kellett szállnia Hunyadi Mátyásnak
- Első világháborús karabélyok kerültek a veszprémi Laczkó Dezső Múzeumba
- Lengyel és magyar tisztek hozták létre az amerikai lovasságot
- Az Itália fölötti uralomért vívták a nagyhatalmak a lovagkor utolsó csatáját
- Franciaország kimerítését célozta a verduni Ítélet-hadművelet
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.