2024. nyár: Hírhedt emberrablások
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Felkészületlenül mentünk a Nagy Háborúba

2015. január 27. 15:04 Múlt-kor

Conrad és a mozgósítás

Melyek voltak a főbb stratégiai hibák?

Az alapvető probléma az volt, hogy a Monarchia legszívesebben egyedül Szerbiával háborúzott volna. 1903 után azonban a szerbek egyre erőteljesebb oroszbarát politikát folytattak, aminek Oroszország csak örült, hiszen Szerbiát balkáni előőrsnek szánta. Ettől kezdve a Monarchia csak úgy indíthatott háborút a szerbek ellen, hogy tudnia kellett: ezzel orosz hadba lépést és minden bizonnyal kontinentális háborút kockáztat. A németekkel fennálló szövetség ugyan védelmet biztosíthatott az oroszok ellen, de ennek az volt az ára, hogy a Monarchia kénytelen alárendelni saját érdekeit a koalíció közös érdekeinek: mindaddig, amíg a németek a nyugati fronton – reményeik szerint – legyőzik a franciákat, a dualista birodalom saját haderejének zömét az oroszok feltartóztatására veti be. Ebbe pedig a szerbek elleni támadó háború már nem fér bele: a Monarchia 48 hadosztályából 40-re Galíciában lesz szükség, és a maradék 8 a szerbekkel szemben legfeljebb védekezésre elegendő. De mi van akkor, ha az oroszok esetleg mégis kimaradnak az osztrák-magyar–szerb konfliktusból? Ez az eshetőség ugyan nem volt túl valószínű, de teljesen kizártnak Bécsben mégsem minősítették.

Conrad ezért a 40 Galíciába szánt hadosztályából 12-t elkülönített azzal, hogy ha a cári haderő nem avatkozik be, akkor ez a kontingens csatlakozik a balkáni 8-hoz és haladéktalanul megtámadja Szerbiát. Úgy számított, hogy 20 hadosztálya elegendő lehet a szerbek 10 divíziójával szemben a győzelemhez. Persze azzal is számolni kellett, hogy az oroszok nem azonnal, hanem csak később lépnek hadba: akkor, amikor a 12 osztrák-magyar hadosztály már úton van a Balkán felé. Ez esetben természetesen nincs más hátra, mint visszairányítani ezeket a hadosztályokat az orosz frontra. Laikus szemmel is látható, hogy nagyon bonyolult és precíz tervezést igénylő műveletről van szó: ha elrontják, mindkét hadszíntéren komoly gondok támadhatnak. És támadtak is: a valóságban ugyanis éppen ez az eshetőség következett be. A precíz tervek pedig el se készültek! Így aztán a 12 hadosztály (a teljes 2. hadsereg) kényszerűségből még akkor is folytatta útját a szerb határ felé, amikor az orosz hadba lépés már kész tény volt és ezekre a hadosztályokra Galíciában lett volna szükség… A felvonulás során elkövetett hibák alapvetően járultak hozzá az 1914. évi súlyos vereségekhez. Iszonyú veszteségeket szenvedtünk: csak 1914-ben 28 ezer halott a déli hadszíntéren és körülbelül 100 ezer Galíciában, és ami ennél is fájdalmasabb, hogy az emberveszteség jelentős része hivatásos tiszt volt.

 

Fortepan

Szintén nem elhanyagolható tény a harctéri tapasztalat hiánya...

Igen, ez kétségtelen, a Monarchia gyakorlatilag 1878 óta nem vett részt hadműveletben, ugyan voltak békefenntartói alakulatai, de ezt nem nevezném harctéri tapasztalatnak. Ezzel szemben a szerbek esetében azt látjuk, hogy a 20. század elején végigharcolták a két Balkán-háborút, méghozzá győztesként, amiből rengeteg tapasztalatot és önbizalmat merítettek. Fegyverzetük és felszerelésük sok tekintetben korszerűbb volt, mint a Monarchiáé. De hogy egy másik példát mondjak, az oroszoknak is jelentős tapasztalata volt ilyen téren, hiszen bár az 1904-5-ös orosz-japán háborúban elszenvedett vereség nagy pofon volt számukra, sok szempontból tanultak belőle és levonták a következtetéseket.

A békepárti Tisza István mítosza onnan fakad, hogy a Magyar Királyság miniszterelnöke kezdetben nem támogatta a konfliktus katonai erővel történő rendezését. Hogyan és milyen gyorsan adta fel Tisza István állítólagos "békepártiságát"?

Először is szögezzük le, hogy minden józan politikus békepárti, amennyiben a háborút valóban ultima ratio-nak tekinti. Hangsúlyozni kell, hogy Tisza is ilyen volt, nem akart háborút. Közismert tény, hogy 1914. július 1-jén, tehát három nappal a szarajevói gyilkosság után a magyar miniszterelnök vétót emelt az ellen, hogy a Monarchia háborút indítson Szerbia ellen. Ezt fenntartotta 8-ai memorandumában is, ám valamikor a hónap közepe táján feladta álláspontját és később ő is támogatta a háború gondolatát. Érdekes jelenség ez: minél radikálisabban változik meg egy politikus álláspontja, minél teljesebb a „pálfordulás”, annál rejtélyesebbnek tűnik, annál jobban érdekli a történészek és az olvasók fantáziáját. Azt gondolom egyébként, hogy radikális fordulat Tisza esetében tulajdonképpen nem történt. Komjáthy Miklós, aki 1966-ban sajtó alá rendezte az Osztrák-Magyar Monarchia közös minisztertanácsainak a háború idejéből való jegyzőkönyveit, terjedelmes kísérőtanulmányában már felvetette azt a gondolatot, hogy Tisza aligha egy csapásra (180 fokkal) változtatott álláspontján, azaz nem lehet „megtérésről” („pálfordulásról”) beszélni vele kapcsolatban. Szerinte a július 7-i közös minisztertanácsi jegyzőkönyvből kiolvasható, hogy Tisza háborúellenes pozíciója már az ülés végére is sokat gyengült. Gyakorlatilag folyamatos visszavonulásra kényszerült, ami azután logikusan vezetett az ismert végeredményhez.

Fortepan

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. nyár: Hírhedt emberrablások
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
12 450 ft 9 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár