Felkészületlenül mentünk a Nagy Háborúba

Conrad és a mozgósítás

Melyek voltak a főbb stratégiai hibák?

Az alapvető probléma az volt, hogy a Monarchia legszívesebben egyedül Szerbiával háborúzott volna. 1903 után azonban a szerbek egyre erőteljesebb oroszbarát politikát folytattak, aminek Oroszország csak örült, hiszen Szerbiát balkáni előőrsnek szánta. Ettől kezdve a Monarchia csak úgy indíthatott háborút a szerbek ellen, hogy tudnia kellett: ezzel orosz hadba lépést és minden bizonnyal kontinentális háborút kockáztat. A németekkel fennálló szövetség ugyan védelmet biztosíthatott az oroszok ellen, de ennek az volt az ára, hogy a Monarchia kénytelen alárendelni saját érdekeit a koalíció közös érdekeinek: mindaddig, amíg a németek a nyugati fronton – reményeik szerint – legyőzik a franciákat, a dualista birodalom saját haderejének zömét az oroszok feltartóztatására veti be. Ebbe pedig a szerbek elleni támadó háború már nem fér bele: a Monarchia 48 hadosztályából 40-re Galíciában lesz szükség, és a maradék 8 a szerbekkel szemben legfeljebb védekezésre elegendő. De mi van akkor, ha az oroszok esetleg mégis kimaradnak az osztrák-magyar–szerb konfliktusból? Ez az eshetőség ugyan nem volt túl valószínű, de teljesen kizártnak Bécsben mégsem minősítették.

Conrad ezért a 40 Galíciába szánt hadosztályából 12-t elkülönített azzal, hogy ha a cári haderő nem avatkozik be, akkor ez a kontingens csatlakozik a balkáni 8-hoz és haladéktalanul megtámadja Szerbiát. Úgy számított, hogy 20 hadosztálya elegendő lehet a szerbek 10 divíziójával szemben a győzelemhez. Persze azzal is számolni kellett, hogy az oroszok nem azonnal, hanem csak később lépnek hadba: akkor, amikor a 12 osztrák-magyar hadosztály már úton van a Balkán felé. Ez esetben természetesen nincs más hátra, mint visszairányítani ezeket a hadosztályokat az orosz frontra. Laikus szemmel is látható, hogy nagyon bonyolult és precíz tervezést igénylő műveletről van szó: ha elrontják, mindkét hadszíntéren komoly gondok támadhatnak. És támadtak is: a valóságban ugyanis éppen ez az eshetőség következett be. A precíz tervek pedig el se készültek! Így aztán a 12 hadosztály (a teljes 2. hadsereg) kényszerűségből még akkor is folytatta útját a szerb határ felé, amikor az orosz hadba lépés már kész tény volt és ezekre a hadosztályokra Galíciában lett volna szükség… A felvonulás során elkövetett hibák alapvetően járultak hozzá az 1914. évi súlyos vereségekhez. Iszonyú veszteségeket szenvedtünk: csak 1914-ben 28 ezer halott a déli hadszíntéren és körülbelül 100 ezer Galíciában, és ami ennél is fájdalmasabb, hogy az emberveszteség jelentős része hivatásos tiszt volt.

Fortepan

Szintén nem elhanyagolható tény a harctéri tapasztalat hiánya...

Igen, ez kétségtelen, a Monarchia gyakorlatilag 1878 óta nem vett részt hadműveletben, ugyan voltak békefenntartói alakulatai, de ezt nem nevezném harctéri tapasztalatnak. Ezzel szemben a szerbek esetében azt látjuk, hogy a 20. század elején végigharcolták a két Balkán-háborút, méghozzá győztesként, amiből rengeteg tapasztalatot és önbizalmat merítettek. Fegyverzetük és felszerelésük sok tekintetben korszerűbb volt, mint a Monarchiáé. De hogy egy másik példát mondjak, az oroszoknak is jelentős tapasztalata volt ilyen téren, hiszen bár az 1904-5-ös orosz-japán háborúban elszenvedett vereség nagy pofon volt számukra, sok szempontból tanultak belőle és levonták a következtetéseket.

A békepárti Tisza István mítosza onnan fakad, hogy a Magyar Királyság miniszterelnöke kezdetben nem támogatta a konfliktus katonai erővel történő rendezését. Hogyan és milyen gyorsan adta fel Tisza István állítólagos "békepártiságát"?

Először is szögezzük le, hogy minden józan politikus békepárti, amennyiben a háborút valóban ultima ratio-nak tekinti. Hangsúlyozni kell, hogy Tisza is ilyen volt, nem akart háborút. Közismert tény, hogy 1914. július 1-jén, tehát három nappal a szarajevói gyilkosság után a magyar miniszterelnök vétót emelt az ellen, hogy a Monarchia háborút indítson Szerbia ellen. Ezt fenntartotta 8-ai memorandumában is, ám valamikor a hónap közepe táján feladta álláspontját és később ő is támogatta a háború gondolatát. Érdekes jelenség ez: minél radikálisabban változik meg egy politikus álláspontja, minél teljesebb a „pálfordulás”, annál rejtélyesebbnek tűnik, annál jobban érdekli a történészek és az olvasók fantáziáját. Azt gondolom egyébként, hogy radikális fordulat Tisza esetében tulajdonképpen nem történt. Komjáthy Miklós, aki 1966-ban sajtó alá rendezte az Osztrák-Magyar Monarchia közös minisztertanácsainak a háború idejéből való jegyzőkönyveit, terjedelmes kísérőtanulmányában már felvetette azt a gondolatot, hogy Tisza aligha egy csapásra (180 fokkal) változtatott álláspontján, azaz nem lehet „megtérésről” („pálfordulásról”) beszélni vele kapcsolatban. Szerinte a július 7-i közös minisztertanácsi jegyzőkönyvből kiolvasható, hogy Tisza háborúellenes pozíciója már az ülés végére is sokat gyengült. Gyakorlatilag folyamatos visszavonulásra kényszerült, ami azután logikusan vezetett az ismert végeredményhez.

Fortepan

1. Nincs konszenzus
2. „Manapság nem vívnak preventív háborúkat”
3. Conrad és a mozgósítás

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

9. Végvári harcok Magyarországon a török ellen
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek

• A Római Birodalom örökébe kívánt lépni hódításaival II. Mehmed szultán
• Döntő hatással volt Nagy Szulejmán uralkodására kedvenc háremhölgye
• A híres csel előtt már kétszer is bevették Budát Szulejmán seregei
• Páncél helyett ünneplőbe öltözve indult az utolsó rohamra Zrínyi Miklós
• A törökök szerencsenapja: augusztus 29.
• Lefejezett foglyok a hódoltság határvidékéről
• Hétvégi várkalauz: Nagykálló
• Hétvégi várkalauz: Szikszó
• Müezzin hívhatta imára a csókakői janicsárokat