Fegyvertár, teke- és teniszpálya is tartozott VIII. Henrik főkancellárjának házához
2021. július 30. 10:23 MTI
Thomas Cromwellnek, VIII. Henrik király főkancellárjának egykori londoni otthonába ad részletes betekintést egy új tanulmány.
Korábban
Nick Holder történész leveleket, bérleti szerződéseket, kutatásokat és leltári jegyzeteket áttanulmányozva térképezte fel Cromwell Tudor-kori házát – írja a BBC hírportálja.
A hajdanán a londoni Cityben álló pazar épület megépítése legkevesebb 1600 fontba kerülhetett.
A Journal of the British Archaeological Association című folyóiratban publikált tanulmány szerint 1535-re ez volt az egyik legnagyobb és legfényűzőbb magánrezidencia a Cityben, 58 szobájával, valamint a személyzet manzárdszobáival és hatalmas kertjével.
A palota egyszerre szolgálhatott családi otthonként, adminisztrációs központként és szórakozásra alkalmas helyként.
Az Exeteri Egyetemen dolgozó Holder szerint ez a pazar épület „volt az a hely, ahová Cromwell hazatért éjszakánként, miután az udvarban töltötte a napot VIII. Henrik szolgálatában”.
Az épület adott otthont Cromwell személyes fegyvertárának is, benne több száz vértezetnek, csaknem száz sisaknak, íjaknak és nyilaknak.
Cromwell a jelek szerint a „földrablástól” sem riadt vissza: egy 6,7 méteres földsávot is elkobzott, hogy megnagyobbítsa kertjét feltehetőleg egy teke- és egy teniszpálya kialakítása céljából. Holder szobáról-szobára elemezte Cromwell korábbi londoni otthonát, egy szomszédos, 14 szobás lakóházat is.
A történész szerint az átvizsgált dokumentumok betekintést adnak Cromwell máig tisztázatlan vallási nézeteibe: otthonának 1520-as évekbeli leltárjegyzetei alapján a később kegyvesztetté vált főkancellár nem tűnik radikálisnak, sokkal inkább hagyományos angol kereszténynek.
Az épületekhez kapcsolódó iratokat a Drapers' Company archívuma őrizte. A szervezet Cromwell 1540-ben való lefejezését követően vásárolta meg a bukott kegyenc házát.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2011
- Az örökség
- Akiknek tényleg a Balaton a Riviéra
- A közös kód
- Budapesti olimpiai álmok: az 1955-ös fiaskó históriája
- A Délvidék megszállása 1941-ben
- Nyugdíjvita a rendszerváltás után, avagy pedikűrollóval a határozatdzsungelben
- A Meidzsi-reform bevezetése a feudális Japánban
- Lengyel középiskola Balatonbogláron a második világháború alatt
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.