Ez volt 2015 hét legnagyobb régészeti szenzációja
2015. december 29. 08:33
Korábban
+1 A folyómedertől 700 méterre megtalált, elsüllyedt gőzhajó
Az Arabia nevű amerikai gőzősről szóló cikkünk tulajdonképpen egy régebbi felfedezésről tudósít, de nem tudtuk kihagyni az ég végi összefoglalóból. Az Arabia 1856. szeptember 5-én kétszáz tonnányi áruval a fedélzetén Kansas Cityből észak felé tartott a Missourin, hogy útja során 16 várost lásson el különböző termékekkel. Az út rutinnak számított, különösebb óvintézkedésekre nem volt szükség. A folyó vize nyugodt volt, az utazást sokáig nem zavarta meg semmi, amikor a lemenő nap fényénél hirtelen megjelent egy sodródó diófa. Az ártalmatlannak tűnő növény hatalmas lyukat ütött a gőzös alján, gyökerei feltépték a hajótestet, amely villámgyorsan megtelt vízzel. Az 52 méter hosszúságú, páratlan szépségű gőzös percek alatt a folyó fenekére süllyedt. az 1853-ban épült Arabia teljesen eltűnt, és több mint 130 éven át senki sem látta, ám 1987-ben a folyómedertől 700 méterre rábukkantak, majd a víz kiszivattyúzása után a gőzős előbukkant a sártengerből. A hideg sár az Arabia 200 tonnás rakományát épségben, sértetlenül megőrizte, így néhány vállalkozó szellemű munkás még egy savanyú uborkás befőttet is kibontott. Szinte hihetetlen, de ízletesnek találták a befőttes üveg tartalmát.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. világháború
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart
- Puccsal tért vissza a politikába a független Lengyelországot diktároként vezető Piłsudski
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek
- Súlyos taktikai vereségnek bizonyult az antant számára a gallipoli csata
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége 18:05
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint 17:05
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap