Évtizedeken át nem aludt az első világháborúban fejbe lőtt magyar katona
2021. július 26. 18:41 Múlt-kor
Korábban
Tönkretett életek
Akárhányszor számolt be különös problémájáról, Kern nem ejtett szót arról, családja hogyan viseli az általa követett életvitelt. Az Újság nevű lap néhány hónappal korábban, 1937 áprilisában azonban a feleség szemszögéből is megírta a történetet. Kiderült, a Kern által lefestett éjszakai otthoni idill nem fedte tökéletesen a valóságot.
A feleség elmondta, hogy már Kern előző neje sem bírta ki mellette azt az életmódot, amit a férfi folytatott, ezért elvált tőle. A riport szerint az asszony sírva számolt be arról, hogy amióta együtt él a férfival, egy perc nyugta sincs. Kern reggel hóna alá csapja aktatáskáját (ekkoriban éppen nyugdíjazása előtt állt, és betegszabadságát töltötte, de hivatalba olykor bejárt), ám éjszakára nem mindig jött haza.
Mint nála jóval fiatalabb felesége beszámolt róla, előfordult, hogy két hétig nem látták. „Egy ilyen esetben elindultam keresni és bejelentettem eltűnését. Közben megjött a férjem, nem talált a lakásban és – mint a lapokban is megjelent – az én eltűnésemet jelentette be” – emlékezett vissza a nő.
A beszámoló később sem vett pozitív fordulatot, sőt: „A múltkoriban történt, hogy tizenegy óra tájban nesztelenül felkelt a díványról, kiment a konyhába és vacsorát csinált magának. Majd kezdte idegesen összecsomagolni holmiját és nagy csapkodások közben ismét elment hazulról. Nem is tudunk aludni, sem én, sem a gyerekek. Hiszen rettenetes a várakozás, meg aggódva figyelni minden csengetésre, reménykedni: hátha korábban jön vissza, mint szokott. És amikor hazajön, kezdődik a rettegés, hogy nem mégy-e el.”
Mint kifejtette, az együtt töltött nyolc év folyamatos feszültsége azt eredményezte, hogy harmincas évei elején járva elkezdett őszülni, a gyerekek pedig félve húzódnak takaróik alá, amikor éjjel ajtócsapkodást hallanak. „Nem bírom tovább!” – vonta meg a feleség a végső konklúziót.
Kern végül 1943-ban halt meg, miután már évtizedek óta nem aludt egy percet sem. Források híján sajnos nem tudjuk, mennyi ideig keserítette még meg a családja életét.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Biblia
- Március 18-án teremtette Isten a világot a középkori emberek szerint
- Krisztus megkeresztelésének emlékét őrzik a vízkereszti hagyományok
- Pontos számítások helyett a hagyomány határozza meg Jézus születésének napját
- Néhány perc alatt, rekordáron elkelt a legkorábbi ismert héber Biblia
- A világ legrégebbi ismert Bibliáját állítják ki Tel-Avivban
- A középkorban pontosan kiszámolták a teremtés kezdetének dátumát is
- Mit csinált Krisztus Márta és Mária házában?
- Jézus Krisztus három megjelenését ünnepli a kereszténység vízkeresztkor
- Számos módszerrel igyekeztek kiszámolni Jézus születésének valódi időpontját
- A pestisjárvány miatt szenteltette magát pappá az opera műfajának megteremtője 20:20
- Új kampánnyal hívja fel a figyelmet a Szintlépés Alapítvány az adó 1%-ának fontosságára 17:40
- 7+1 híres merénylet a történelemből 17:20
- Bányatörvényeket is fordított a Nap és a Föld távolságát elsőként meghatározó Hell Miksa 17:05
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák 14:20
- Színészportrék és workshopok színesítik az nemzetiségi színházak idei fesztiválját 13:20
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang 11:20
- Görkorcsolyás lányok tették sikeressé a világ leghíresebb gyorsétteremláncát 09:50