Erőszakkal kényszerítette öngyilkosságra Jonestown lakóit a bizarr szekta vezére
2018. november 15. 10:48 Múlt-kor
1978. november 18-án az egész világ tudomást szerzett egy addig ismeretlen, Egyesült Államokban alapított szektáról, melynek 918 tagja halt meg egy saját maguk által létrehozott településen a dél-amerikai Guyanában. A gyakran tömeges öngyilkosságként számon tartott jonestowni eset valójában tömeggyilkosság volt – a legnagyobb az amerikai történelemben egészen 2001. szeptember 11-éig.
Korábban
Született szektavezér
Az 1931-ben született Jim Jones már gyermekkorától fogva a történelem és saját korának ideológusai – Marx, Lenin, Sztálin, Mao és Hitler – életét és gondolatait tanulmányozta, és a vallás iránt is különös érdeklődést mutatott. Ebben közreműködhetett, hogy szegénységben nőtt fel, és különc személyiségként nehezen talált barátokat. 1956-os saját egyházalapításával valójában kommunista nézeteinek népszerűsítése és az anyagi támogatás biztosítása volt.
Több költözés után a „Nép Temploma” („People's Temple”) nevű szervezet Kaliforniában vetette meg sikeresen a lábát, olyannyira, hogy Jones a helyi és bizonyos mértékig az országos politikát is befolyásolni tudta. Az egyháznak több fiókszervezete alakult ki szerte az államban, Jones-t pedig a faji egyenjogúság és integráció képviseletéért elismerésekkel halmozták el.
Idővel azonban megjelentek a kevésbé pozitív beszámolók is az egyház tevékenységéről, nevezetesen a szektaszerű mentalitásról és a tagokkal szembeni sokszor kegyetlen bánásmódról, amelyet Jones és a hierarchia magasabb fokain elhelyezkedők tanúsítottak. A kritikus hangok elől menekülve Jones 1977-ben a Dél-Amerika északi partjain lévő Guyanában vásárolt földet a sűrű dzsungel mélyén, hogy ott egy „szocialista paradicsomot” alakítson ki – és elmeneküljön híveivel a kritikus hangok elől.
Jones már egy 1975-ös beszédében is azt mondta: „Imádom a szocializmust, és hajlandó vagyok meghalni a megvalósításáért. De ha így tennék, magammal vinnék ezret is.” Néhány évvel később be is váltotta e jóslatát.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
3. Az ipari forradalom
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Ausztál kőművesekre, sztrájkok áldozataira és Szent Józsefre emlékezünk május 1-jén
- A bálnavadászat brutális gyakorlata olajozta be az ipari forradalom fogaskerekeit
- Az ipari forradalom szennyezésének legkorábbi nyomait mutatták ki a Himalája gleccserében
- A niagarai vízerőműhöz is szállított alkatrészeket a Škoda Művek
- Száz évre romba dőlt a kínai gazdaság, miután a britek megszerezték a tea titkát
- Egy chicagói sztrájk halálos áldozatainak emléknapja volt eredetileg május 1.
- Gőzerővel indította el az ipari forradalmat James Watt találmánya
- Meglepő vége lett a ló és a gőzmozdony versenyének 1830-ban
- Mi volt az angol ludditák igazi célja a géprombolással?
- Eredetileg veszélyesnek tartották a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő alagutat tegnap
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét tegnap
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud tegnap
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját tegnap
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban tegnap
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián tegnap
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles tegnap
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa 2024.05.05.