Engedelmességével bénította meg a hatalmat Hašek hőse, Švejk
2023. január 3. 09:50 MTI
Száz éve, 1923. január 3-án halt meg Lipnicében Jaroslav Hašek cseh író, humorista, a cseh irodalom legkiválóbb szatirikusa, Švejk, a derék katona „atyja”. A Švejk a német fordítások révén szerezte világhírét, azóta már hatvan nyelvre fordították le, magyarul Párizsban, illetve Kolozsvárott jelent meg először.
Korábban
Matematikatanár apja korán meghalt, ezért Hašeknek fiatalon munkába kellett állnia. Kezdetben banktisztviselőként kereste kenyerét, de mivel munkahelyén ritkán mutatkozott, elbocsátották. Megpróbálkozott a kutyakereskedéssel is, és – miután már 17 éves korától jelentek meg szatirikus írásai – publicisztikából, irodalomból próbált megélni. Bejárta a Monarchiát, Bajorországot és a Balkán tájait, Prágába visszatérve a bohémvilág ismert alakja lett.
Újságíróként anarchista kiadványokat szerkesztett, 105 álnéven 73 lapban mintegy 1200 írást tett közzé, támadva az állami és egyházi intézményeket, a rend és elégedettség polgári illúzióit. 1911-ben A Törvény Keretein Belül Működő Mérsékelten Haladó Párt elnevezéssel provokatív álszervezetet alakított, amely a rabszolgaság visszaállítását, a házmesterek államosítását, az állatok rehabilitálását és hasonló kérdések rendezését követelte, a pártkasszába befolyt pénzt pedig kocsmázásra fordította. Kocsmai incidensei miatt megjárta a rendőrségi fogdákat, itt szerzett tapasztalatait írásaiban hasznosította.
Hašek portréfotója
Az első világháború idején, 1915-ben behívták a Monarchia hadseregébe, ahonnan gyorsan átszökött az oroszokhoz. Először a cári csapatok oldalán harcoló Csehszlovák Légióhoz csatlakozott, majd átállt a bolsevikokhoz. Kommunista propagandaanyagokat írt, orosz, lengyel, magyar, német és francia nyelvtudása révén internacionalista csapatokat toborzott a Vörös Hadsereg számára. Irkutszkban háromnyelvű lapot szerkesztett, kiadta az első burját nyelvű folyóiratot, végül az 5. szibériai hadsereg politikai osztályának parancsnokhelyettese lett. 1920-ban orosz feleséggel az oldalán tért haza Prágába, miközben még az elsővel kötött házasságát sem bontották fel.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/2e6889b40e5f4ab36b1e56fb4edfaab7.gif)
A cseh fővárosban nemkívánatos személynek, hazaárulónak és bigámistának minősült, műveinek nem talált kiadót. A kudarcok miatt visszasüllyedt önpusztító, bohém életmódjába, beteg szívével bajlódva, kórosan elhízva vonult vissza a dél-csehországi Lipnice faluba, hogy nekilásson fő műve, a Švejk, egy derék katona kalandjai a világháborúban című könyve megírásának.
A szeretetre méltó, együgyű Švejk alakja 1912-ben, a Švejk, a derék katona és egyéb különös történetek című könyvében bukkant fel először, de világhíressé az I. világháború után megjelent regény tette. A Švejk a német fordítások révén szerezte világhírét, azóta már hatvan nyelvre fordították le, magyarul Párizsban, illetve Kolozsvárott jelent meg először.
Josef Švejk szobra Przemyślben, Lengyelországban (Wikipedia / Marcin Konsek / CC BY-SA 4.0)
Hőse, a derék katona, csupa ellentmondás: nem tudni, ostoba-e vagy csak zseniálisan tetteti butaságát, bölcs, vagy bohóc, tudatos anarchista forradalmár vagy az egyetlen józan ember egy őrült világban, a megalkuvást vagy a túlélést testesíti-e meg? Švejk csak védekezik az elnyomás ellen, engedelmeskedik és alkalmazkodik, sorsa azonban kiszámíthatatlan szeszélyességgel fordul jóra vagy rosszra. Közben folyamatosan anekdotázik, ontja a történeteket és a példázatokat környezete számára, türelmesen viseli a megpróbáltatásokat, sajátos naivitása, realista bölcsessége leleplezi a hadsereg és a háború abszurditását. Alakja a tekintélyuralmat, a militarizmust és a fanatizmust kigúnyoló kisember jelképe lett, aki a dolgok komolyan vételével, sokszor éppen túlteljesítésével bizonyítja a Monarchia és hadserege képtelen voltát.
A katona élettörténetének utolsó fejezeteit a 39 éves író már a halálos ágyán diktálta, de művét befejezni nem tudta, 1923. január 3-án Lipnicében meghalt. Hašek regényét Josef Lada illusztrálta, ő teremtette meg Švejk hašekosan esendő, köpcös figuráját.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/a01f91ced050cecd7355bc9df458a3a2.jpg)
![erotika](/ih0Ax/label/.cut-640x400/5.jpg)
erotika
- Korántsem voltak mentesek a pajzán hajlamoktól Amerika alapító atyái
- Ez volt a kis kék pirula középkori elődje
- „Csók elején nem érdemes kapkodni!” – szex a Kádár-rendszerben
- Így próbálták pótolni a megfogyatkozott férfierőt a középkorban
- Amerika alapító atyáinak túlfűtött magánélete
- Egészséges erotika – szex a szocializmus évtizedeiben
- Pillantás a szoknya alá: a frivolan hintáztató Jean-Honoré Fragonard
- Erotikus mitológiai ábrázolások harangozzák be a tavaszt a Szépművészeti Múzeum új kamaratárlatán
- Csempészett pornó és topless strandok: egészséges erotika a szocializmusban
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap
![](https://ad.jumu.hu/www/images/f57dcb25b6a214752390a7126b821019.jpg)