Elpusztították a Kaukázus legnagyobb középkori keresztény temetőjét
A Kaukázus modern kori rejtélyének nyomába eredtek a helyi oknyomozó riporterek: szerették volna kideríteni, hogy miért, és hogyan tűnt el pár év alatt teljesen az azerbajdzsáni Dzsulfában a térség legnagyobb és legrégibb középkori temetője. A kérdés megoldását robbanásveszélyes politikai közeg nehezíti.
Titokzatos pusztítás
A temető az örmény kulturális örökség egyik legjelentősebb darabja volt, a helyiek által khatchkaroknak nevezett középkori, kereszt alakú fejfák közül a legtöbb még a nyolcvanas évek végén is háborítatlanul állt. Mindezt azonban mára szinte teljesen lerombolták, az örmények szerint ez a pusztítás csak a tálibok által elkövetett Buddha-romboláshoz mérhető. Az ügy kipattanása azonnal politikai vitához vezetett: Örményország és Azerbajdzsán egymásra mutogat, és a másikat vádolja a pusztítással.
|
A temető az 1970-es években |
Megszólaltatott viszont többi helyi lakost, akik több történetet adtak elő: egyesek elmondták, hogy a temetőt 1988-1989-ben Nemat Panahov helyi politikus utasítására pusztították el. Többek szerint a sírköveket 2002-ben a nakhicseváni hadsereg tüntette el egy katonai hadgyakorlat során. Megint mások 1998-ban látták, amint elkezdték a temető elbontását. A legújabb vélemények szerint a hadsereg az elmúlt pár héten, egy-két nap alatt bontotta el a köveket.
|
A temető helye ma |
Robbanásveszélyes vandalizmus és cinizmus
Argam Aivazian történész, a helyi műemlékek szakértője szerint Dzsulfa azért volt egyedülálló, mert sehol máshol a világon nem lehetett egy temetőben ennyi jó állapotban lévő középkori faragott sírkövet találni. Elmondása szerint utoljára 1987-ben járt a helyszínen, ahol a szovjet időszak hányattatásai ellenére a temető szinte teljesen ép volt. Az örmény kulturális miniszter Gagik Gyurdzsijan elmondta, hogy kormánya már 1998-ban felemelte szavát a pusztítás ellen, és akkor sikerült is leállítani a munkálatokat. 2003-ban azonban újrakezdték a rombolást, és a kövek egy részét elásták, míg a többi az Araxészbe dobták.
|
A temető a határon áll: az iráni oldalról nézve láthatók a fejfák, előtérben a vasúttal. |
Azerbajdzsán erre válaszul hivatalos közleményben tagadta, hogy bármi történt volna a régi örmény temetőben, sőt szerintük Örményország az igazi kulturális örökségi vandál, mert az országukban az összes muszlim műemlék elpusztult (a kormányzat 1587 mecset és 23 medressze ügyében követelt nyomozást). Szerintük ráadásul a hazug és korrupt örmény kormányzat az azeriek ellen politikai fegyverként használja az első világháborús népirtást.
A helyiek mindenesetre reménykednek a vizsgálóbizottság sikeres ténykedésében.