„Előadótermem az egész ország” – Öveges professzor, mindenki fizikatanára

2017. november 10. 09:45 Takács Gyöngyvér

Newton-törvények, molekuláris fizika, tehetetlenség és energia-megmaradás törvénye, sebesség, gyorsulás, tömeg, erő, munka – idegenül és unalmasan csengenek sokak számára ezek a fizikai szakkifejezések. Öveges József professzor az egész életét annak szentelte, hogy megmutassa szeretett tárgya szépségeit, s hogy milliókkal szerettesse meg a fizikát. Az ízes zalai tájszólásban, egyszerűen és lényegre törően beszélő szerzetes-tanárnak a televízió jószerével egész Magyarországot az előadótermévé varázsolta.

Korábban

Öveges József egy kis Zala megyei faluban, Göcsejben született a Millennium előestéjén, 1895. november 10-én. Felmenői apai ágon két évszázadra visszamenőleg népiskolai tanítók voltak, így Öveges sem sokat gyötrődött a pályaválasztás kérdésén. Eleinte édesapja kezei alatt tanult, majd annak halála után édesanyja – látván a gyermek szorgalmát – anyagi áldozatok árán is tovább taníttatta a család legidősebb fiát. A győri bencés és a kecskeméti piarista évek után már 17 évesen belépett a piarista rendbe. Az I. világháború zavaros évei után Budapestre került, s párhuzamosan végezte el a hittudományi főiskolát és a Pázmány Péter Tudományegyetem matematika-fizika szakát, ahol az egyetem későbbi névadója, Eötvös Loránd tanította kísérleti fizikára. Kereken egy hónappal a végzetes trianoni béke után szentelték pappá.

A fizika iránt rendkívül fogékony, tehetséges fiút a később radioaktív izotópos kutatásáért Nobel-díjat elnyerő Hevesy György egyetemi tanársegédi kinevezésre terjesztette fel. A frissen végzett, fiatal középiskolai tanár először Szegeden kapott állást, ahol a történelemtől kezdve a földrajzon át mindent tanított, csak fizikát nem. A nyári vakációkat mindig a Pákán lévő családi házban töltötte. A falubeliek gyakran láthatták, hogy a kissé bogarasnak titulált fiú még vasárnap hajnalban is úszni jár a malom alá, s egy könyvet mindig cipel a hóna alatt. Gyermekei nem lévén, fizetését igyekezett a szegények megsegítésére fordítani: történt egyszer, hogy a 40 filléres mézeskalácsszív árát 1 pengőre „alkudta le”. A tátott szájú kereskedő és a többi árus még napokkal később is a matematikai ismeretek teljes hiányában szenvedő, „félkegyelmű legényen” mulattak. Később a fizetésének nagy részét és az 1948-ban elsők között elnyert Kossuth-díját is a falujabeli cigányoknak adta.

Tatai tanítói évei alatt, 1924-ben jelent meg első zsebkönyve, melyben száz oldalon keresztül mutatta be a tudományos szabályoktól a parasztregulákig az időjóslás módjait. A könyvkiadó csak úgy volt hajlandó megjelentetni munkáját, ha legalább 2000 biztos előfizetőt verbuvál hozzá. A szerző egy városi lapban „Adja el az esernyőjét és vegye meg Öveges József Időjóslás és időhatározás című könyvét” tartalmú hirdetést jelentetett meg, amivel bebiztosította írói karrierjét.

A tavak városa után Vácra került, majd az 1930-as éveket ismét Tatán töltötte. Tanítói stílusa ekkorra már végleg kialakult. Órái akár egy interaktív, szórakoztató színdarab, az osztály tagjainak lelkes közreműködésével zajlottak. Igazgatója egy óralátogatás alkalmával megjegyezte: „nem hittem, hogy ilyen tanárok is vannak!”

A nem mindennapi tanár betegesen félt a bacilusoktól. A tantermi ajtó előtte való kinyitása az aktuális hetes legelső feladatai közé tartozott, amennyiben ez nem történt meg, Öveges kisujjal próbálta a baktériumoktól hemzsegő kilincs legkisebb felületét megérintve kinyitni a nyílászárót. Félelme miatt nem szívlelte azokat sem, akik jelenlétében köhögtek vagy tüsszentettek, mindezt az önfegyelem hiányának tekintette. A bemutatkozás alkalmával szokásos kézfogást, ha tehette, igyekezett elkerülni, s hátrakulcsolt kézzel és egy meghajlással köszöntötte az ismeretlent. A sokszor félénk természetű Öveges nem szerette a hangos beszédet. Ha egy nebuló hangosan felelt kérdésére, legtöbbször így válaszolt: „halkabban, ides fiam, halkabban, maga nem légvédelmi ágyú!”

Hóbortjai ellenére, diákjai rendkívüli módon szerették. Nem csak a könnyed, egyszerű magyarázási stílusa miatt, hanem mert legtöbb idejét velük töltötte. Télen a tatai tó jegén gyakran feltűnt a tanítványok gyűrűjébe burkolózó reverendás korcsolyás alak. Fizikai kísérleteit Öveges szabadidejében sem szüneteltette: két keresztbe fektetett botra egy pokrócot feszítve hajtatta magát előre a széllel a befagyott jégpáncélon, melynek néha rossz vége lett: „egyszer rosszul fogta be a szélirányt, s a szél a jéghez vágta, futottunk oda, fölszedtük, s leporoltuk a havat a kabátjáról” – emlékezett vissza egyik volt diákja. A sportolást nagyon szerette: a jégvitorlázáson kívül gyakran kerékpározott, úszott és tornászott, amely az egészségi állapotán is meglátszott: életében mindössze egyszer volt beteg.

Takács Gyöngyvér teljes cikkét keresse a Múlt-kor 2012. nyári számában