Elhunyt Kozma Dezső irodalomtörténész, az erdélyi magyar tudományos élet óriása
2023. február 7. 13:21 MTI
Életének 87. évében elhunyt Kozma Dezső erdélyi magyar irodalomtörténész, az erdélyi magyar tudományos élet meghatározó alakja, a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem volt rektorhelyettese, a Partiumi Keresztény Egyetem volt dékánja – közölte hétfőn honlapján a nagyváradi egyetem.
![Kozma Dezső](/ih0Ax/article/main/.630x1260/62312.jpg?lavid=431300)
Kozma Dezső (kép forrása: Wikimedia Commons / Horváth László / CC BY-SA 4.0)
Korábban
Kozma Dezső 1935. november 6-án született Erdélyben, a Szilágy megyei Középlakon. Egyetemi tanulmányait 1953-1958 között végezte a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetemen (BBTE) magyar nyelv és irodalom szakon.
A filológiai tudományok doktora volt, doktori értekezésében a 19. század második felének magyar irodalmát elemezte, és ezt az időszakot tanította is a kolozsvári egyetemen.
Oktatásszervezői tevékenysége is kiemelkedő, 1996 és 2000 között a BBTE rektorhelyetteseként dolgozott. 2003-tól 2013-ig a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemen (PKE) tanított, ahol 2006-ig a Bölcsészettudományi Kar dékánja is volt.
A PKE emlékeztet, hogy Kozma Dezső több mint négy évtizedes, termékeny kolozsvári egyetemi pályafutását követően érkezett a partiumi városba, amikor a nagyváradi felsőoktatási intézmény épp számtalan akadállyal szembesült.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/2e6889b40e5f4ab36b1e56fb4edfaab7.gif)
„Elkötelezetten, teljes szakmai tekintélyével, rendkívüli, enciklopédikus tudásával, karakteres tanári egyéniségével, szilárd emberi tartásával, kifinomult vezetői hozzáértésével és tapintatával, ám, amikor kellett, személyes, határozott kiállásával is, töretlenül szolgálta a partiumi magyar egyetemépítés ügyét” – áll a közleményben.
Kozma Dezső tanulmányait, irodalomkritikai, műelemző, ismertető írásait számos erdélyi lap közölte. Nagy hangsúlyt fektetett a magyar irodalmi értékek népszerűsítésére, válogatást jelentetett meg a századforduló novelláiból, a 19. század végének magyar költészetéből.
Az 1972-ben megjelent A valóság igézete című könyvében a századforduló kolozsvári szerkesztőségeiben megforduló írókat mutatta be.
Arany János költészetéről, Petőfi Sándor erdélyi kötődéseiről jelentek meg kötetei, tanulmányokat közölt Ady Endre munkásságáról, Áprily Lajos, Kacsó Sándor, Kovács Dezső, Molter Károly, Sipos Domokos művészetéről.
2016-ban a Magyar Érdemrend lovagkeresztjével tüntették ki, 2000-ben a Madách Irodalmi Társaság Madách-díját, 2004-ben a Magyar Professzorok Világtanácsának Pro Universitate et Scientia díját vehette át.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/b8d0664cfdfb8ed4c61340070190f4c8.gif)
![I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek / 2. Hunyadi Mátyás uralkodása](/ih0Ax/label/.cut-640x400/793.jpg)
2. Hunyadi Mátyás uralkodása
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Szinte teljesen ködbe burkolózik Szilágyi Erzsébet élete
- Bár kevés biztosat tudunk róla, rendkívül fontos szerepet játszott a magyar történelemben Szilágyi Erzsébet
- Magyarország történetéről szóló, elveszettnek hitt 16. századi kéziratot vizsgálnak a BTK kutatói
- A befolyásolható ifjú király előbb esküt tett Hunyadi Lászlónak, majd kivégeztette
- Sohasem vesztett csatát Mátyás legendás hadvezére, Kinizsi Pál
- Fényes győzelmet arattak Kinizsiék Kenyérmezőnél a portyázó törökök felett
- A kiéheztetés lassú, de biztos fegyverével kényszerítette térdre Ausztriát Mátyás király
- A skót klánalapító, a skizofrén és a püspök – öt királyi fattyú a magyar történelemből
- Akire a bakó negyedszer is lesújtott
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap
![](https://ad.jumu.hu/www/images/062b595874e4bcb0b118980e80a294b2.jpg)