Elhunyt Earl Cameron, a filmtörténet egyik úttörő fekete brit színésze
2020. július 6. 16:41 MTI
Elhunyt 102 éves korában Earl Cameron, filmtörténet egyik úttörő fekete brit színésze, aki az elsők között szerepelt olyan mainstream filmekben, mint a James Bond, vagy a Ki vagy Doki?, de az Eredet vagy A tolmács című produkciókból is ismerhetik a nézők.
Korábban
Cameron pénteken halt meg warwickshire-i otthonában - közölte az ügynöke a The Guardian brit napilappal. A Bermudáról származó színész halálhíréről a helyi The Royal Gazette is beszámolt.
Az 1917-ben született Cameron 1939-ben érkezett Angliába, miután belépett a brit kereskedelmi tengerészethez. Még abban az évben kitört a háború, és szinte lehetetlen volt egy képzetlen fekete számára, hogy munkához jusson. A megélhetése miatt fordult a színészet felé.
A színészmesterséget egy híres Shakesperae-színész, az amerikai Ira Aldridge unokájától tanulta. Első filmszerepét 1951-ben a Pool of London című film noirban kapta. Ez volt az első olyan brit film, amely különböző bőrszínű emberek közötti kapcsolatot ábrázolt: az általa alakított tengerész egy fehér nővel ismerkedik meg a partraszálláskor. Cameron egymás után forgatta a filmeket az ötvenes években, de sokszor kellett sztereotípiákat játszania: gyilkos kenyai lázadót vagy törzsi boszorkánydoktort.
A 1965-ben készült Tűzgolyó című James Bond-filmben, amelyben Sean Connery alakította a 007-es brit ügynököt, Cameron a Bahamákon dolgozó titkosügynököt játszott. Az ötvenes és hatvanas években számos tévészerepet kapott, 1966-ban a népszerű Ki vagy Doki?-sorozat két epizódjában is feltűnt.
"Hacsak nem írták kifejezetten a forgatókönyvben, hogy a szerepet egy fekete színész játssza, sohasem merült fel, hogy feketét válasszanak. És az sem, hogy egy fehér színésznek szánt szerepet fekete színészre változtassanak" - idézte el 2017-ben a The Guardiannek adott interjújában.
"Főleg kis szerepeket kaptam, és ez nagyon frusztráló volt, nemcsak nekem, hanem más fekete színészek számára is. Nagyon nehezen jutottunk igazán értékes szerepekhez" - fűzte hozzá.
1972-ben Sidney Poitiers, aki ugyancsak a Bermudákról származott, vele forgatta az A Warm December című filmjét. Pályafutása során számos nagy hollywoodi produkcióban és sikeres brit filmben szerepelt. Egyebek mellett A tolmács (2005), A királynő (2006) vagy az Eredet című (2010) filmeben is láthatta a közönség.
2009-ben II. Erzsébet királynő a Brit Birodalom Rendjének parancsnoki fokozatával tüntette ki.
"Most, amikor az egész világ a színesbőrű emberek történelmére figyel, Earl Cameron élete és öröksége arra késztet bennünket, hogy megálljunk és emlékezzünk arra, miként törte át az akadályokat, és tagadta meg, hogy azon az úton haladjon, amit kijelöltek számára" - méltatta David Burt, a Nagy-Britanniához tartozó Bermuda-szigetcsoport kormányfője a néhai színészt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
8. Az ókori Athén
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Milyen lehetett evezni egy ókori görög hadihajón?
- A varázsitaloktól a tömegpusztító fegyverekig: hat kevéssé ismert tény az ókori görögökről
- A külóni vérbűnhöz is köze lehet az Athénban feltárt rejtélyes tömegsírnak
- Korsóban eltemetett gyermekek, hátrabilincselt kezű csontvázak – az ókori Athén titkai
- Erósz játszmái – házasélet és szexualitás az ókori Görögországban
- Több millió ezüstérmét tárolhattak a Parthenón tetőterében
- Az ebola már az ókori Athénban is felütötte a fejét?
- George Clooney felesége segíti Athént az Elgin-márványok ügyében
- A bódult Periklész ihatott az Athénban talált kupából
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.