Elhunyt a Piramis billentyűse, Gallai Péter
2019. szeptember 17. 14:05 MTI
Elhunyt Gallai Péter. A Piramis és a Bikini egykori billentyűse, énekese, dalszerzője 65 éves korában, hétfőre virradóra halt meg - közölte a zenekar az MTI-vel. Mint írták, a Piramis szombaton a Várkert Bazárban ad koncertet, amelyen megemlékeznek Gallai Péterről.
Korábban
1971-ben alapította első zenekarát, 1974-ben végzett a Konzervatóriumban. Játszott a Nautilus zenekarban, majd 1974-ben alapító tagja volt a Piramisnak. A hard rock csapat a hetvenes évek második felében talán a legnépszerűbbnek számított Magyarországon, első aktív korszakában, 1974 és 1982 között hét lemezt jelentetett meg.
Gallai Péter számos dalt írt a Piramisnak, mások mellett olyan slágerek születésénél működött közre, mint a Szabadnak születtem, a Szállj fel magasra, a Mikor megszülettem, a Nem tudom vagy a Más helyen keress.
A Piramisban Gallai mellett Závodi János gitározott, Révész Sándor énekelt, Som Lajos basszusgitározott és Köves Miklós dobolt.
A csapat 1992-ben és 2006-ban is visszatért néhány nagy koncertre, majd 2009-tól újra rendszeresen koncertezett; ebben a formációban Gallai, Závodi és Köves mellett Nyemcsók János énekel és Vörös Gábor basszusgitározik. Az alapító Som Lajos 2017-ben hunyt el.
1985-től 2002-ig a Bikini együttes tagja volt, Gallai Péter billentyűjátéka és vokálozása a zenekar tizenhárom lemezén hallható. Társzerzője volt például a Hazudtunk egymásnak, A csillagok ködében, az Eltűnt az élet az utcánkból és a Ha lenne holnap című Bikini-dalnak.
Játszott a Favágókban is, a nyolcvanas években Kováts Krisztával és Fábri Péterrel közös gyermekműsora volt, utóbbival együtt írta a Kolumbusz című rockoperát, amelyet 1992-ben mutattak be.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Eredetileg veszélyesnek tartották a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő alagutat 19:05
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét 18:05
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud 16:05
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját 14:20
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban 12:10
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap